Itthon is megjelent a madárinfluenza
Az európai esetek után hazánkban is megjelent a súlyos gazdasági kárral fenyegető megbetegedés. A vírus jelenlétét egy Baranya megyében elhullott vadmadárban azonosították a szakemberek.
Marokkózás, kalaplengetés, lavórban gumikacsa-tologatás, orrtúrás és szimulátorbiciklizés. Ez a jövő öttusája.

Nem segít a válságba került állattartókon az Európai Unió, de több millió euróval támogatja az alternatív fehérjék mielőbbi piacra jutását.

A világ vezetői e hét elejétől csaknem két héten keresztül arról tárgyalnak a skóciai Glasgow-ban, hogy miként akadályozzák meg a klíma további melegedését.

A legnagyobb dinoszauruszt is meghaladó méretű kék bálna hossza elérheti a 33 métert, súlya a 200 tonnát.

Úgy tűnik, a forradalom az ő megszokott permanenciájában már megint felfalja a saját gyermekeit.

A Börzsönyből került elő egy rossz állapotban lévő, elhagyott vadmacskakölyök. Már a Budakeszi Vadasparkban gondoskodnak róla.

Az új védett terület biztonságos migrációs folyosót kínálhat majd a vándorló állatoknak.

Az állattal a Szentpéteri kapui temetőben és a Kis-Hunyad utcán is találkoztak.

A kültéri sírjeleknél vezetett sétákat tartanak, a fogadótérben múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Ugyanitt kiállítás is megtekinthető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.