A főváros lemondott a Biodómról
Az egy éve tartó késlekedés milliárdokkal növelte meg a beruházás költségeit, hasonlóan, mint a Lánchídnál.
A gyerekek többsége idővel biztosan szülei elé áll azzal a kéréssel, hogy ő bizony kisállatot szeretne.

A gyász eme fura megnyilvánulása jóval gyakoribb egy új kutatás szerint, mint azt korábban feltételezték.

Elsőként az Aldi vállalta a multik közül, hogy állandó kínálatában a jövőben csak magyar friss húst árul.

Minden generációt meg tudott szólítani a múlt csütörtökön bezárt vadászati és természetvédelmi világkiállítás. Az átadott szemlélet és ismeretanyag feltehetően hosszú időn át hat még.

A termelők idén is az uniós szabályok adta legkorábbi időpontban jutnak hozzá a jelentős összegű támogatási előleghez.

Egy-egy ütközés a járműben és az állatban is jelentős kárt okozhat, amit az autóvezető főként a cascóval vagy vadkár-kiegészítő konstrukciójával fedezhet.

Az állattartókat idén már a második árrobbanás fenyegeti, de veszélybe került a műtrágyapiac is.

Fleischman szerint a nők mélyen és zsigerien vonzódnak az állatokhoz.

A hatlábú, kétfejű gyémántteknős-fióka két hete kelt ki a tojásból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.