Patkány okosszemüvegben
Átmeneti korban élni jó. Lehúztam negyedszázadot a népi demokráciában, és ugyanannyit a bankokéban és a multikéban.
Az áradás a vízügyi számítások szerint szerdán éri el Magyarországot. A Duna mentén kedden több helyen zajlottak védekezési munkálatok, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében már kitelepítésre is szükség volt.

A következő, 10 százalékos rezsicsökkentést mindenképpen meglépi a kormány – mondta Németh Lászlóné.

A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden hallgatta volna meg tanúként Csatáry Lászlót az amerikai bíróság jogsegély iránti kérelme alapján abban az eljárásban, amelyet holokauszttúlélők indítottak a magyar állammal, a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (

Az érkező dunai árhullám miatt az eddigi legmagasabb vízszint körüli értékek várhatóak Komáromban, Esztergomban és Budapesten is.

Két év alatt hat észak-alföldi betegellátó intézmény rehabilitációs szolgáltatásait fejlesztik uniós támogatással – közölte Csernoch László.

Ez elsősorban a költséghatékonyabb és takarékosabb működésnek, valamint a pályavasút állami költségtérítésére hozott kormányzati intézkedésnek köszönhető.

A fővárosban az alsó rakpart egyelőre zárva marad, a villamosközlekedést is korlátozhatják. A szakemberek rekord közeli árhullámra számítanak a Dunán.

Véber György együttese a szombati zárófordulóban 4–1-re diadalmaskodott a Ferencváros második csapatának vendégeként.

Az NFM 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vasútvonalon 15 százalékos díjcsökkentést vezetett be szombati hatállyal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.