Mosóczi László állította le, Nyitrai Zsolt indította el
Üzembe helyezték a MÁV Zrt. távközlési üzemeltetését támogató, 350 millió forintos beruházással kialakított új rendszerét csütörtökön a budapesti távközlési főnökségen.

Kizártak négyszáz záhonyi lakást a melegvíz-szolgáltatásból úgynevezett lánctartozás miatt – erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere a sajtóinformációkat szerdán az MTI-nek.

A MÁV-Start Zrt. 50 százalékos, alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Balatonlellére, a június 30. és július 3. között megrendezendő első Magyar Világtalálkozóra utazóknak – közölte a vasúttársaság szerdán.

Az illetékes parlamenti bizottság szerint felezni kellene a MÁV szakszervezetekre fordított költségeit, a társaságnál egyelőre viszont csak a munkaidő-kedvezmény 21, a szakszervezeti vezetők alapbérének pedig 17 százalékos csökkentése történt meg, így tov

Vonat és autó ütközött Őrbottyánnál kedden, a gépkocsiban utazók állapotáról egyelőre nincs pontos információ.


Eljött a pillanat, amikor feltápászkodhat a földről a magyar vasútijármű-gyártás. A Ganz hosszú évek után ismét villamosokat gyárthat, a főváros motorkocsiigénye pedig évtizedekre munkához juttathat egy hazai járműcsaládot kifejlesztő vállalkozást.


A MÁV-Start Zrt. szolgáltatót keres nemzetközi járatának továbbításához a Salzburg és München közötti útvonalon tárgyalásos közbeszerzési eljáráson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.