Az apátia és a leépült intézményrendszer miatt nem jönnek a befektetők
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint a bolognai rendszer megtartása mellett vissza kellene állítani a kétszakos, egyciklusú képzést.
Iránytű rovatunkban hétről hétre a tágabb közélet ügyei iránt érdeklődő olvasóinknak nyújtunk – már csak terjedelmi okokból is önkényes – válogatást azokból a jövő heti programokból, amelyek megítélésünk szerint hozzájárulhatnak jelenünk és közelmúltunk m
Százötven évvel azután, hogy Orbán Balázs és társa végigfényképezte a Székelyföldet, egy marosvásárhelyi fotóművész újra elkattintotta a masináját ugyanazokon a pontokon. A kísérlet nem meglepő, de szívszorító eredménnyel járt: pusztuló magyar emlékek ker
Schmitt Pál szerint az egyetemi tanárság a tudományos igényesség, a pontosság, az élvonal képviseletét jelenti. Az államfő erről köszöntőjében beszélt, amikor hétfőn egyetemi tanári kinevezéseket adott át Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus; az egyetemi tanárt, volt igazságügy-minisztert szombaton érte a halál - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vasárnap az MTI-vel. Kulcsár Kálmánt az MTA saját halottjának tekinti. Temetésér
„A tudományos fejlődés nem oldja meg minden problémánkat”, mert „szinte minden nagy társadalmi problémánk erkölcsi eredetű” – hangoztatta Pálinkás József a Semmelweis Egyetem tanévnyitó ünnepségén köszöntő beszédében vasárnap Budapesten. Réthelyi Miklós u
Évek óta egyetlen fillérrel sem emelkedik az ingyenes tankönyvek biztosítására adott állami támogatás, miközben a kötetek egyre drágábbak. A kiadók szerint emiatt egyre több iskola kényszerül arra, hogy ne a legjobb, hanem a legolcsóbb könyvet rendelje
Elhunyt Angelusz Róbert szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának professor emeritusa – tájékoztatta az egyetem pénteken az MTI-t.
Minden magára valamit is adó ország különleges forrásként tekint a tudásra, ami nemcsak az egyes emberé, hanem közkincs – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén szerdán a fővárosban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.