
Mindenekelőtt a magyar tulajdonú cégek, kiemelten is a kis- és középvállalkozások finanszírozásában akar nagyot lépni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – jelentette ki egyebek mellett a társaságot egyszer már irányító, és nemrégiben újra elnök-vezérigazgató
Az új Széchenyi-terv vitairatát ismerteti és bocsátja társadalmi vitára Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten, a Marriott szállodában.
Az Országgyűlés kulturális bizottságának albizottsága Gulyás Dénes fideszes képviselő elnökletével megkezdte a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt történt esetleges kulturális kormányzati visszaélések vizsgálatát. A tegnapi ülésen bejelent
A külföldi tőkebefektetések tavaly a 2008-as, több mint 15 százalékos visszaesés után közel 40 százalékkal csökkentek a világban – mondta Simai Mihály akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének kutató professzora az idén hus
Katasztrofális helyzetben van a magyar természettudományos képzés. A kialakult helyzetért a közoktatási reformok és az óraszámcsökkentések mellett a tanárhiány okolható leginkább. Ez rányomja a bélyegét a műszaki felsőoktatásra is. Az egyetemek a tömegokt
Termálvízzel fűtik 2011 áprilisától az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet Vácrátóti Botanikus Kertjében a trópusi gyűjteménynek helyt adó, részben átépítés alatt álló üvegházakat – közölte az Akadémia Kommunikációs Főosztálya szerdán.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint a részletekben el nem vesző, inkább az alapvetésekre koncentráló, egyszerű, de szerethető új alkotmányra van szükség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.