Gladden Pappin: Magyarország egyre nagyobb nyomot hagy a nemzetközi közösségben
A Magyar Külügyi Intézet elnöke adott lapunknak interjút, beszélgettünk többek közt a Patrióták Európáért frakcióról és a magyar soros elnökségről.
Boldogok akkor lehetünk, ha mások majmolása helyett a magunk útját járjuk.

Kosztur András szakértőt kérdeztük arról, hogyan tudott a miniszterelnök sikert sikerre halmozni rövid idő alatt.

El akarják venni Magyarországtól az Európai Unió soros elnökségét – mindent megtesz a brüsszeli fősodor a béke megakadályozásáért.

Tihanynál engedték a Balatonba a pontyokat.

Szorosabb együttműködést jelentett be a magyar és török kormány között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, a nemzetközi szervezetekben „illegitimmé vált a béke”.

Magyarország soros elnöksége július elsején kezdődött.

Egyetlen EB-képviselő sem jelent meg a soros elnökség által szervezett miniszteri találkozón – előtte Orbán Viktornak sem találtak helyet, hogy a hagyományoknak megfelelően felszólalhasson az Európai Parlament első plenáris ülésén.

A tárcavezető szerint az EU célzott beavatkozására van szükség az elektromos átállás felgyorsítása érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.