

Populizmus smink nélkül

Eltörölve
Mi lett a főnemesi családok sorsa 1945 után? Hogyan és miért tüntette el a berendezkedő kommunista párt az arisztokráciát? Kinek állt érdekében a történelmi famíliák páriává tétele? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a jövő héten a Hír Tv Ősök

Röviden

Vörös csillagokat aggattak a turulszoborra baloldali aktivisták
A jogállamiság érvényesülése és a szélsőjobboldali ideológia térnyerése elleni tiltakozásul papírlapokra rajzolt vörös csillagokat helyeztek a bíróság által bontásra ítélt XII. kerületi turulszoborra baloldali aktivisták szerdán egy sajtótájékoztató keret

Gyurcsány visszatér a kampányban
Várhatóan Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is részt vesz majd az MSZP választási kampányában – értesült lapunk vezető szocialista forrásból. Úgy tudjuk, a pletykákkal ellentétben Bajnai nem lesz EU-biztos, ahogy az előre hozott választás sem szerepel a k

Suchman Tamás óva inti pártját az év végi tisztújítástól
Suchman Tamás szocialista képviselő, kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos a köztévé reggeli műsorában néhány nappal ezelőtt tett kijelentéseit tisztázta. Suchman elmondta: sajnálja, hogy az ügy kikerült a nyilvánosság elé.

Ha nem fér rá az MSZP-listára, más színekben indul Suchman
Suchman Tamás tovább akar politizálni, ha a szocialista listára nem fér rá, akkor akár más pártban is – mondta a politikus az egyik kereskedelmi televízió műsorában. A csurgói pártszervezet jelölte a szocialista politikust az országos listára, de a megyei

Elszabadult indulatok Angliában

Meghosszabbított fal
Nemcsak odahaza figyelte árgus szemekkel a Stasi a rábízott népet, hanem mindenütt, ahol az NDK polgárait „ellenséges” hatás érhette. A kádári Magyarországon fontos hely volt ebből a szempontból a Balaton. Itt egy siófoki lakásból, turistának álcázva, raj
