Világsiker lett a rezsicsökkentés
Sokan támadták az Orbán-kormányt, ma nem győzik utánozni. A mostani energiaválságban egyre több ország nyúl a magyarországihoz hasonló szabályozói eszközökhöz.
Az államtitkár elmondta: déjá vu érzése van, amikor azt mondják, hogy a Fidesz fél a baloldaltól, ugyanis ez volt 2014-ben és 2018-ban is.

A két politikus megjelent nyilatkozatai egyértelművé teszik, hogy közös kormányzásra készülnek, folytatódik a Fidesz aláírásgyűjtése.

Az államtitkár kiemelte, Varju László úgy beszél a demokrácia ünnepéről, hogy a leadott szavazatok száz százalékát kapta meg egyetlen jelöltként.

Hosszú távra, több évre előre megállapodnának még az idén a képviseletek a bérek kiszámítható emeléséről.

Arra figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap, hogy a magas inflációnak fele sem tréfa.

Márki-Zay Péter úgy egyesítené az országot, hogy az összes baloldali párt és a Fidesz programját is megígérte egyszerre, valamint a szélsőséges liberális ideológiákat is hirdetné.

A tárcavezető szerint ha a baloldal kerül hatalomra, újra „járhatunk úgy, ahogy 2006-ban és az azt követő években jártunk”.

Sajnos szomorú hírrel szolgálhatunk az ellendrukkereknek: A 2022-es költségvetési törvény elfogadása óta a gazdasági növekedés érdemben magasabb lehet az idei és a jövő évben is.

Jövőre még úgy is magas lesz a GDP-növekedés, hogy közben az infláció már csökkenni fog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.