Megállapodtak a képviseletek: idén kétszer is nőhet a minimálbér
Februártól a minimálbér 167 400 forintra, a garantált bérminimum 219 ezer forintra nő. Júliusban újabb emelés jöhet.
A baloldal ajánlata a segélyezés, a jobboldali kormány viszont a munkavállalásban látja a megoldást.

A ballib közgazdászok kizárólag adóemelésben és új közteher kivetésében képesek gondolkozni.

– A Fidesz második és harmadik vonala is erősebb, mint az ellenzék első vonala – húzta alá a pártigazgató.

A képviseletek többsége aláírja hétfőn a megállapodást, ellenkező esetben idén elmaradna a legkisebb bérek emelése.

Az egyetemek komoly szerepet vállaltak a járvány terjedésének mérséklésében a felsőoktatásért felelős államtitkár szerint.

Szomorú látni, hogy a politikai szempontok egyre inkább felülkerekednek a szakma szabályain – írta a pénzügyminiszter.

Hétfőn állapodhatnak meg a minimálbérekről a munkaadók és a szakszervezetek. Ellenkező esetben nem lesz emelés.

2020 decemberében 20 ezerrel többen dolgoztak, mint februárban illetve 4 ezerrel többen mint az előző év azonos hónapjában.

Az utóbbi években az Európa Uniós gazdasági növekedésének motorja mind inkább a visegrádi országokban pörög.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.