

Négyéves alapképzést indíthatnak egyes szakokon
Nem akar kivonulni az állam a felsőoktatásból, de a Corvinushoz hasonlóan más egyetemeknél is szóba jöhet az alapítványi fenntartás lehetősége.

Ágazati béralku jön a közlekedésben
Az autóbuszos és vasúti személyszállítás tervezett átszervezése, középtávú összehangolása miatt kezdeményezték a bértárgyalások mielőbbi összehívását a szakszervezetek.

Van, akinek jó a gyenge forint
Az exportáló cégeknek igen kedvező az utóbbi hetekben a hazai fizetőeszköz árfolyamában bekövetkezett folyamat, hisz a külföldön eladott árukért több forintot kapnak.

Varga Judit: A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak az emberek
Varga Judit hangsúlyozta: a Fidesz alkalmas jelölteket állított, akik képesek dinamikus együttműködésben dolgozni a kormánnyal.

Varga Mihály: Folytatódik a Készpénzkímélő iskolák program
A tavaly szeptemberben indult program első szakaszába 14 budapesti és vidéki iskola kapcsolódott be, ezen intézményekben jelenleg is fut.

A német gazdasági kockázat
Le kell szögeznünk, hogy a balliberális ellenzéki sajtó sokszor rosszindulatú, rossz szándékú, az ország érdekeit sértő híresztelései ellenére a német–magyar gazdasági kapcsolatok kiválóak.

Századvég: Idén 4,8 százalékkal nőhet a GDP
A gazdasági növekedés egyik motorja a lakossági fogyasztás bővülése volt, a második negyedévben 4,5 százalékot ért el, idén 4,7, jövőre pedig 4,9 százalékot tehet ki.

Kétszámjegyű is lehet idén a turisztikai ágazat bővülése

Igen, arany, ami fénylik!
A gazdasági mutatószámok objektívek. A vélemény azonban sokszor szubjektív – nem mind arany, ami fénylik, érvel sok elemző, azaz minden jóban keresik a rosszat, akkor is, ha kivételesen nincs benne.
