

Túl olcsón kel el a liba és a kacsa
Míg néhány éve ezrével vágták le az állatokat a madárinfluenza miatt a magyar víziszárnyas-ágazatban, mára végérvényesen eltűntek a 2017-es járvány hatásai.

Devizakorlátozás, de meglehet, már későn
Drasztikus lépést jelentett be Argentína piacbarát elnöke: Mauricio Macri a devizavásárlások korlátozásával akarja megelőzni a peso újabb súlyos leértékelődését.

Történelmi mélységbe zuhant a forint

Kert-Magyarországot tovább kell erősíteni
Kormányzatunk az elmúlt években próbált segíteni a vidék Magyarországának. Például a falusi csok és a külterületi zártkertek támogatása ilyen lépés.

Az MVM tulajdonába került a Nemzeti Közművek
A magyar állam az MVM egyedüli részvényeseként az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM alaptőkéjét – közölte tegnap a villamosenergetikai társaság.

Romániai kormányszakadás: utánuk a vízözön
Az ALDE kilépésével a baloldali kormánykoalíció elveszítette parlamenti többségét, Viorica Dancila miniszterelnök úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és bejelenti: a PSD egymagában is folytatja a kormányzást.

Egész évben kitart a bérek két számjegyű emelkedése
Jelentősen, tíz százaléknál is nagyobb mértékben emelkedtek a keresetek az első fél évben. Továbbra is piaci alapú béremelés ment végbe júniusban, a fizetéseket a munkaerőhiány hajtja.

Hitéleti képzésből a fegyveres szervekhez is vezethet karrierút
Feleannyit keresnek a művészek, mint az informatikusok, a férfiak bérelőnye egyes szakmákban a nyolcvanezer forintot is eléri, összességében pedig bruttó 335 ezer forint a friss diplomások átlagos keresete.

Erőteljesen emelkedtek a fogyasztói kiadások az Egyesült Államokban júliusban
Erőteljesen emelkedtek a fogyasztói kiadások júliusban az Egyesült Államokban, ami enyhítheti a pénzpiacok recessziós félelmeit, de a fogyasztás növekedésének üteme valószínűleg nem tartható a jövedelmek gyenge emelkedése miatt.
