

Tartalékképzésre ítélve
A jelenleginél is nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülhetnek azok az egészségügyi intézmények, amelyeknél pénztartalékképzést rendeltek el. Ők éves költségvetésüknek egy jelentős részét az idén már nem fizethetik ki.

Hét lépés: szakszervezeti támogatás, megoldatlan gondok
Bár a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) támogatja a Száz lépés program közoktatást érintő hét pontját, ugyanakkor a PSZ elnöke közölte: a közoktatás gondjai – mint például a finanszírozás és a bérezés – ezzel nem oldódnak meg. Hozzátette: a hét

Röviden
Feléljük a jövõnket Veszélyesnek nevezte a gazdasági folyamatokkal kapcsolatos kormányzati optimizmust László Csaba közgazdász, mivel félõ, hogy ezzel elvonja figyelmét a ténylegesen meglévõ problémákról. A szakértõ

Szerény béremelés

Csődbe jutott győri társaságok
A Rába-parti városban csak az utóbbi egy-két hónapban közel négyszáz ember került az utcára, illetve a kekszgyár esetében még kétszáz kerül majd, ha a gyár a vezetőség határozott állításával szemben mégis bezárna. A legnagyobb problémát most a Leonell leá

Szellemek harca

A megemelt bérek kifizetését nyögik a települések
Mintegy 2400 önkormányzatnak jelenthet gondot az idén megemelt közalkalmazotti és köztisztviselői bérek kifizetése. Gyurcsány Ferenc kormányfő júliusban hárommilliárd forintos pluszforrást ígért, ám a települések eddig ehhez nem jutottak hozzá, ezért a pé

Válságos a helyzet

„Bazárgazdaság” Németországban
A megsemmisülés felé vezet az Ifo Gazdaságkutató Intézet vezetője szerint, ha a német gyártók tovább folytatják azt az utat, mely szerint üzemeiket az új tagállamokban – többek között Magyarországon – alapítják – írja a Handelsblatt. Sch
