

Tartós dezinfláció Magyarországon

Az infláció – monetáris politikai szemszögből

A polgárok bizalma is hat az inflációra

Éleződő feszültség a közszférában

A SZEF vádjai
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint a kormány egyoldalúan felmondta a SZEF-fel kötött megállapodását azzal, hogy 2002-re nem teljesítette a közalkalmazotti bérek versenyszférához történő felzárkóztatására vállalt kötelezettségét - mondt

Jánosi az MSZP oktatási programjáról
A Magyar Szocialista Párt választási győzelme esetén arra törekszik, hogy az oktatásban a következő négy évben nyugodt, stabil és kiszámítható feltételeket teremtsen - mondta Jánosi György kedden Szekszárdon.

Az Autonómok a bérekről
Tisztes béreket, korrekt érdekegyezetést várunk, továbbá a jogállamiság garanciájának működtetését, a parlament ellenőrző szerepének helyreállítását - hangsúlyozta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetség elnöke hétfőn Miskolcon, a szövetség meg

Monetáris Tanács: öt százalékos infláció

Február 18.: Magyar politikai élet (1)
A szakszervezetek a köztisztviselői bérekről – A Fidesz az egészségügyről – Orbán Viktor a mezőgazdaság hatékonyságáról – Kuncze szerződésszegéssel vádolta a kormányt – A MIÉP követeli, hogy találják meg a képviselőt bántalmazókat
