Tíz éve érte Japánt a tragikus fukusimai katasztrófa
2011. március 11-én földrengés, szökőár és atombaleset sújtotta az ázsiai országot.
Az éppen tíz évvel ezelőtti fukusimai baleset után megugrott Japán karbonkibocsátása, de a nukleáris áramtermelés nélkül nem éri el a 2050-re kitűzött célját.

Talán soha nem volt ennyire égető szüksége a világnak arra, hogy jövőnkről és benne a minden élőlényről szóló gondolkodás etikai alapjait újraértelmezzük.

Az NBA néhai sztárja 41 esztendősen, 13 éves lányával együtt tavaly januárban vesztette életét.

Legkevesebb húsz ember életét vesztette, és több mint hatszázan megsebesültek a balesetben.

A politikai manipulációk kereszttüzébe kerülő belarusz atomerőműről pozitív értékelést adott ki az Európai Bizottság égisze alatt működő nukleáris biztonsági vizsgáló testület.

A Fidesz frakcióvezetője szerint egy jobbikos képviselő csempészhette be az Országgyűlés Irodaházába a füstgránátot.

A főváros szerint a zárt parkoló állandó megnyitását nem teszi lehetővé a Városháza homlokzatának balesetveszélyes állapota.

Bemutatkozott Fernando Alonso csapata, az Alpine, a fekete-sárga Renault helyett kék autót keressünk.

Az előző évhez képest 60 százalékkal kevesebben nézték a háromórás ceremóniát az első adatok szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.