Egyúttal a létesítmény üzembe helyezésének leállítását követelték a képviselők arra hivatkozva, hogy szerintük az erőművet elhamarkodottan indították be, és az azóta bekövetkezett meghibásodások nem transzparensek. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a beruházás és az üzembe helyezés a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség előírásai szerint zajlik, és rendszeresen fogadják a szervezet ellenőrző misszióit is. Az ügynökség Minszk meghívására 2017-ben átfogó ellenőrzést folytatott az új blokkoknál, és megállapította, hogy az erőmű a biztonsági előírásoknak megfelelően épül. Kiemelték a külső veszélyeket elemző program magas színvonalát, és azt, hogy a védelmi rendszerekbe a fukusimai baleset tapasztalatai alapján 17 megoldást is beépítettek.
A balti államok egyébiránt maguk ellen dolgoznak azzal, hogy korábban törvényi szinten tiltották be a belarusz energiaimportot – írtuk meg korábban –, és azt is szeretnék elérni, hogy az importtiltás az egész unióban érvénybe lépjen. A regula miatt Oroszországból szerzik be az importáramot, ami a szükségleteik nagy részét fedezi. Azonban amint teljes kapacitáson üzemel az asztraveci atomerőmű, Belarusz exportálni is képes lesz, vagyis könnyen juthat Oroszországon keresztül európai piacra fehérorosz atomerőművi áram.
























