Karácsony tolmáccsal sem mond igazat
A főpolgármester többek között arról beszélt, hogy egyeztet a budapestiekkel a közlekedési beruházásokról. Mindez éles ellentétben áll a valósággal.
Gyurcsányék ma is újságírókat, köztisztviselőket, művészeket, alkotmánybírókat és minden másként gondolkodót fenyegetnek.

Az államtitkár szerint a főváros nem lesz jobb hely attól, hogy osztályharcos tempóval egymás ellen hangolják az autósokat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat.

Dömötör Csaba a közösségi oldalán reagált a baloldali városvezetés abszurd „forgalomcsökkentő” ötletére.

Dömötör Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak fideszesek szenvednek a közlekedési dugótól, hanem minden budapesti.

Az államtitkár elmondta, a kormány 1700 milliárd forinttal többet szán az egészségügyre, mint a baloldal 2010 előtt.

A Jobbik szövetségeseinek kormányzása idején ment a legrosszabbul a melósoknak – emlékeztetett Dömötör Csaba.

Gyurcsány Ferenc ismét a „haza szolgálatáról” elmélkedett napirend előtti felszólalásában.

A főpolgármester diplomáciai patthelyzetet, egyben óriási kárt készül okozni az országnak azzal, hogy azt kéri, az összes baloldali kormányfő-jelölt konfrontálódjon Kínával.

Háromgólos hátrányból várja a Telekom Veszprém a Szeged elleni kétfelvonásos bajnoki döntő visszavágóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.