Nagyon megdrágultak a használt autók
Kapuzárási pánik és járműhiány okozza a legnagyobb fejtörést a vásárlóknak.
Továbbra is olcsóbb a fenntartásuk, mint a hagyományosaké, kiváltképp a támogatásokkal.
Piaci rést talált a használt autók piacán, emellett bekapcsolódna a körkörös gazdaságba a Renault.
A hosszas várólisták, a családoknak járó kedvezmények, a vírus elleni védekezés miatt sokan lemondanak az új járgányról és inkább egy több éves, bejáratott példányt vesznek.
Erőnek erejével kívánják kikényszeríteni egyes kormányok, hogy az autógyártók felgyorsítsák az áttérést az elektromos meghajtásra – mondta a Stellantis vezérigazgatója.
Rajtunk is múlik, hol lesz a helyünk a családtörténetben: a nagy ősök vagy talán a kicsi öregecskék között.
A fővárosból kitiltandó autók értéke jelentősen csökkenhet majd, sőt már most látható a dízelek áresése.
Többet kell várni az új autókra, ezért sokan választják a fiatal használtat. Az importált gépkocsik közt több a kisebb méretű.
A statisztikák szerint az előző évhez képest eddig 11 százalékkal több új személyautót adtak el, és a használtimport is felpörgött a nyári hónapokban.
Visszatért a vásárlókedv, a használt autók forgalma az év első hat hónapjában nagyobb volt, mint a pandémiát megelőzően, 2019-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.