Több európai ország is elkötelezett Ukrajna szuverenitása mellett
Szerintük a német–francia közvetítéssel folytatott tárgyalás a célravezető Kijev és Moszkva között.
A két elnök többek közt Ukrajnáról, a NATO keleti terjeszkedéséről is tárgyalni fog kedden.

Az amerikai elnök a stratégiai stabilitásról, kiberbiztonsági és regionális kérdésekről is tárgyalni kíván.

Az orosz fél szerint Kijev offenzívára készülhet az oroszbarát szakadárok kezén lévő ukrán országrészen.

Hiába szakított volna Joe Biden elődje keményvonalas bevándorláspolitikájával, jövő héttől ismét ismét életbe lép Donald Trump „Maradj Mexikóban” néven ismert programja.

A Kreml szóvivője elmondta, december 7. is felmerült a lehetséges dátumok között.

Az államfő szerint erre azért van szükség, mert Oroszország destabilizálja a Fekete-tenger térségét.

A világjárvány harmadik hullámának végén a fogyasztás is közelítette már a járvány előttit.

Az ukrán kormányfő közölte, „titkos információik vannak, amelyek különleges szándékokra utalnak”.

Szülei tanácsára az ámokfutó nem tett vallomást, így továbbra sem világos, mi volt az indítéka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.