Polgári engedetlenséget hirdettek a katalánok
A függetlenségért küzdő Katalán Nemzeti Kongresszus tüntetéseket hívott össze kedd estére Katalónia-szerte.
Nem döntöttek szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölték meg.
Az Energol-ügyben végrehajtott egyik házkutatás során Gyurcsány Ferenchez köthető érzékeny offshore iratokat találtak a nyomozók.
Gyurcsány Ferenc érdeke és tudatos célja egy hatalmas baloldali bukás az önkormányzati választáson.
Domokos László közlése szerint az ellenőrzés mellett egyre inkább előtérbe kerül a tanácsadói, véleményalkotói funkció is.
Nincs nyoma annak, hogy a magyar állam 2008-ban hozzájárult volna a norvég civil pályázatok lebonyolítójának, vagyis az Ökotárs Alapítványnak a kiválasztásához.
A konzorcium tagjai a jogszabályokat megsértve nem adták át a kért adatokat – közölte a NAV.
A szakmai műhelyek képesek arra, hogy valóban megteremtsék a hátrányos helyzetű családok felemelkedésének esélyét.
Burány állításával ellentétben nem veszi fel alapítványi tiszteletdíját, hanem jótékony célokra fordítja a jegybank vezetősége.
Fél éven belül minden hitellel elszámolnak majd a bankok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.