

Vita a költségvetési salátatörvényről
A kormánypárti képviselők szerint a gazdasági növekedést és az átláthatóságot szolgálja a költségvetést megalapozó egyes törvények módosítását szolgáló beterjesztés. Az ágazatokat érintő, általában csak salátatörvényként emlegetett jogszabály az ellenz

Alföldi utódját keresik?
A nők nyugdíjba vonulásával kapcsolatos félrevezető hírek, a sanghaji világkiállításra elfolyt közpénzek ügye és a Nemzeti Színház első emberét érintő botrány is szóba került a T. Ház tanácskozásán.

„Kamuk, kamu az egész!”
Nemcsak szentnek és sérthetetlennek érezték magukat Erzsébetvárosban a maffiabűntettekkel vádolt Hunvald György volt szocialista polgármester és társai, de mérhetetlenül lenézték az őket megválasztó embereket, saját pártjaikat, sőt egymást is – tanúsít

Kétséges a magyar filmszemle sorsa
Tizenhét magyar játékfilm nevezett a jövő évi magyar filmszemle versenyébe, tizenhárom koprodukciós alkotás a bemutató- szekcióba. Összesen négyszáznégy alkotás versenyezne azért, hogy többségüket az előzsűrizés után bemutassák a jövő évi filmszemlén. Ám

Olvasható az új alkotmány koncepciójának szövege
Elkészült, és hivatalosan is közzétették az új alkotmány koncepciójának egységes szövegét.• A

Itt felejtett kukkolók

Gyanúsított lehet Weinek is
Weinek Leonárd, Zugló volt SZDSZ-es polgármestere is gyanúsított lehet abban a büntetőeljárásban, amelyben egykori erzsébetvárosi MSZP-s kollégáját, az ingatlanpanama-ügyben vádlott Hunvald Györgyöt meggyanúsították. A kerületeknek tízmilliós károkat o

Európában sikertörténet, nálunk az eredeti szándék paródiája volt
A megújuló Leader programban szükség van a döntési idő megfelezésére, az eljárási rend egyszerűsítésére és rugalmasabbá tételére és a helyi közösségek valódi döntési helyzetbe hozására – mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára

„Kirabolták, széthordák, offshore cégekbe vitték ki az országot” + Képriport
A magán-nyugdíjpénztári tagdíj átirányításáról, az európai hulladékmegelőzési hétről, a mezőgazdaságról és a kultúráról volt szó napirend előtt kedden az Országgyűlésben.• Állami tulajdonban marad
