Közpénzt kap a Szonda és a Medián
Eredményt hirdetett tegnap a kancellária a nyomdai és közvélemény-kutatási feladatok ellátására kiírt közbeszerzési tenderen. A pályázatok keretösszege 252 millió forint, amelyek az idei költségvetést terhelik.

Évről évre egyre több közpénzt költenek el a költségvetési szervek és az önkormányzatok a közbeszerzés csatornáin. A gondot az okozza: az eljárások körül sok a korrupciós gyanú. Az üzleti élet szereplői a közbeszerzések átláthatatlanságára panaszkodnak.

Huszonnégy órás műszakban dolgoznak a városháza alkalmazottai Zsolnán. A Sme napilap értesülése szerint az eltelt tizenhat esztendőben felgyülemlett dokumentumokat válogatják, selejtezik – és semmisítik meg.

Bűncselekmény hiányában felmentették hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés vádja alól Keller László volt közpénzügyi államtitkár egykori politikai főtanácsadóját a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Csaknem egymillió ember vonult utcákra az olasz jobboldal felhívására – így tiltakozva a Romano Prodi vezette balközép kormány tervezett adóemelései ellen. A kommentárok szerint a megszorítások átlépték az „elviselhető küszöböt”.

Mintegy kétmilliárd forintnyi, jogalapját tekintve megalapozott, és egymilliárd, vitathatóan érvényesíthető kötbérigényt tárt fel ez idáig az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (Úkig) – tudta meg a Világgazdaság Horváth László igazgatótól. P

Téves előfeltevéseken alapult a gazdasági tárca júliusban bejelentett vasútiszárnyvonal-megszüntetési menetrendje. A most kiszivárogtatott új tervezet új vonalakat tartalmaz, ám a kiválasztás semmivel nem szakszerűbb.

A várakozások szerint mintegy 38-40 ezer állástalan munkához jutását segíthetik a jövőre induló Start plusz és Start extra programok a következő két évben – mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista al

A Neue Zürcher Zeitung budapesti tudósításában kifejti, nem hisz a kormány által az október 23-i rendőri intézkedésekkel kapcsolatos magyarázkodásában. A Frankfurter Allgemeine Zeitung részletesen foglalkozik a kínai gazdaság kirakatának számító Sanghajba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.