

Az én utam a magyar népi muzsika
A táncháztalálkozó gálaműsorában mutatja be Örömzene című lemezét Pál István „Szalonna” vasárnap este hét órakor a Papp László Budapest Sportarénában. A Magyar Állami Népi Együttes kárpátaljai születésű prímásának műsorában saját bandája mellett a népzene

Az erőmű csődje miatt nincs fűtés és meleg víz Balatonfűzfőn
Bölcsődében, óvodában, iskolában, középiskolai kollégiumban, rendelőintézetben és más közintézményekben nincs fűtés és meleg víz Balatonfűzfőn, a szolgáltatást nyújtó Fűzfői Erőmű Kft. ugyanis csődbe ment, ezért az E.ON Energiaszolgáltató Kft. szerda óta

Csődbe vitte az iskolákat – súlyos jogsértéseket követett el az alapítvány
Lezárult az Oktatási Hivatal hatósági ellenőrzése a Vocational Academy Alapítvány által fenntartott közoktatási intézményekben. A megállapított súlyos jogsértések miatt Bakonyi László, a Hivatal elnöke felügyeleti bírság kiszabásáról intézkedett, továbbá

Betörte a szélvédőt a főtt tojás
Főtt, de fagyasztott tyúktojás törte be egy parkoló autó szélvédőjét éjjel Pécsett a Szántó Kovács János Kollégium közelében.

Tanítás helyett nevelés

Évente 2100 forint jut egy magyar lakos fogorvosi ellátására
Katasztrofális a magyar lakosok fogazati állapota, a prevenció nincs megoldva, és alulfinanszírozott az ellátás – mondta Márton Ildikó, a Fog- és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának elnöke az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága szerdai, budapesti ülésén

Tisztelt Szerkesztőség!

Egy rendszerváltó emlékezete

Kiléptek a táncszövetségből
Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesülete néven új szakmai szervezetbe tömörültek jelentős professzionális tánctársulatok. A neves együttesek korábban kiléptek a Magyar Táncművészek Szövetségéből.
