Gyurcsány: Repülés az élre
Az Oktatási Minisztériumba látogatott tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint ez a tárca a bölcsője az elmúlt évek egyik legfontosabb programjának, a felsőoktatási reformnak.
Idén már biztosan nem kezdődik meg az államnak kétmilliárd forint kárt okozó vecsési számlagyár ügyének bírósági tárgyalása, miután Szebeni Lászlót, a büntetőper kijelölt bíráját Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság (FB) büntető kollégiumának vezetője kizárta


Néhány héten belül kiderül, mely városok maradnak versenyben az Európa 2010. évi kulturális fővárosa címért vívott küzdelem második fordulójában. A pályázó 11 városból ötöt – Debrecent, Veszprémet, Egert, Pécset és Székesfehérvárt – máris a be

Építészkörökben van egy közkeletű vélekedés: Ybl-díjat rendszerint azok kapnak, akik látszanak, vagyis jórészt a magasépítészek. Az ő műveikre lehet táblát tenni, az ő alkotásaikat lehet feltüntetni a városi bedekkerekben. A mélyépítészek, a közműtervezők


A tizenéves lányok 40 százalékának már megfordult a fejében, hogy plasztikai műtétet végeztessen magán – derül ki egy angliai felmérésből. Magyarországon is egyre népszerűbb a fiatalok között a mellnagyobbítás vagy a zsírleszívás.

Vírus okozta a mintegy 60 diák sorozatos megbetegedését a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumban – közölte a laboratóriumi vizsgálat eredményét szombaton Kiss Imre, Győr-Moson-Sopron megyei helyettes tiszti főorvos.

Távol a várostól, egy dombtetőn él Zengővárkony határában, sok ezer könyvvel körülbástyázva. Ott van igazán otthon. Abban a házban, ahol állítólag Móricz Zsigmond boldog emberének modellje lakott. Azon a vidéken, ahol még tudják, ki volt Fülep Lajos. Maga

Felavatták Szabó Dezső síremlékét tegnap a Kerepesi temetőben az író, publicista halálának 60. évfordulója alkalmából. Ma már kevesen tudják az Elsodort falu szerzőjéről, hogy lakásáról kihajította Szálasi Ferencet, s a nyilasok ellen még a németek is véd

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.