Németországot így tette tönkre a kormánya
A kormányzat további ígérete, mint például a gyermektámogatás és a nyugdíjrendszer reformja is elmaradt.
A magyar kormányfő Budapesten egyeztetett Alice Weidellel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnökével és kancellárjelöltjével.
Magyarország érdeke, hogy Németországban olyan patrióta kormány alakuljon, amely nem elvont ideológiák mentén, és nem az amerikai demokraták vagy Soros György befolyása alatt, hanem a német emberek érdekeit képviselve politizál – írta közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
A német gazdaság a harmadik egymást követő évben került recesszióba.
A német gazdasági receszió visszahúzza a magyar ipar teljesítményét.
A terrorista profilja és a támadás körülményei újra fellobbantotta a migráció és a terrorizmus összefüggései körül kibontakozott vitát– írta összefoglaló írásában a Századvég.
Elfogadta programját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfőn Berlinben tartott kongresszusán.
Ha a tervek szerint megy minden, 2025 a gazdasági és a pénzügyi növekedés, valamint az alacsony infláció éve lesz.
Az AfD politikai karanténba szorítása ezzel elbukott.
Jelentős felfutás várható a következő negyedévekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.