Bukaresti vélemény: Orbán Viktor az európai szuverenista mozgalom vezetője
Victor Ponta volt miniszterelnök után egy másik román politikus is Orbán Viktor politikai tevékenységét méltatta.
Ellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Medgyesi Konstantin könyvében igyekezett Grószról reális és a történeti forrásokon nyugvó képet adni az olvasónak. Ez a lehető legteljesebb mértékben sikerült.
A temesvári Gyárváros nem tartozik a turisták által frekventált városrészek közé, s a helyiek sem itt keresnek általában vendéglátóhelyet estére.
Az amerikai elnök fia sikertelenül igyekezett leplezni tette nyomait.
Az érintett kórház vezetése lemondott.
1989-ben egészen más volt a starthelyzet, mint Belső-Magyarországon, ahol megőrződött a kisgazdaságokban a borkészítés hagyománya és kialakult egy kétségkívül standardizált, némiképp lebutított, de mégiscsak értékelhető vendéglátó-kultúra.
Keleti szomszédunk emellett csaknem 62 ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt bocsátott ki.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpia négyszeres olimpiai bajnok tornászát, Szabó Katalint egyszerűen semmibe vette a NOB.
Bognár György a rossz emlékű Corvinulhoz hasonlította csapata következő ellenfelét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.