A korábbi román klasszis csapatához ment Erdélyből a magyar védő
Tamás Márk felbontotta a szerződését Sepsiszentgyörgyön, és kétéves szerződést kötött Adrian Mutu klubjával, az azeri Neftci Bakuval.
Véget ért a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a miniszterelnök beszédét hatalmas nemzetközi figyelem övezte.

Lázár Pál szerint jobb lehetett volna a pályafutása, ha fiatalon megkapja azt a segítséget, amit ma ő ad meg.

Románia budapesti nagykövete július 13-án szóbeli demarsot adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A legtöbben a kínai vezetőszerepről és az Európai Unióról megfogalmazott gondolatokat emelték ki.

A magyar miniszterelnök beszédét román provokátorok próbálták megzavarni, a rendbontásnak a rendőrök vetettek véget.

Román nacionalista tüntetők akarták megzavarni a magyar miniszterelnök tusványosi beszédét.

„A mai beszédem békés és zavartalan lebonyolítását tették lehetővé” – fogalmazott a kormányfő.

A püspök a román–magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalt.

Az EU elvetette a keresztény örökséget, lakosságcserét hajt végre és LMBTQ-hadjáratot folytat – fogalmazott tusványosi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.