A szerelem miatt is lett először bajnok a válogatott védő

Nem tartozott a sztárok közé, de ő volt korának a legtámadóbb szellemű szélső hátvédje, és két magyar csapattal is bajnoki aranyérmes lett. Az elsőt a szerelemnek is köszönheti, hiszen ha nem rabolják el a szívét, talán sohasem igazol a Videotonhoz. Lázár Pál nem számított kiugró tehetségnek, ám így is eljutott a válogatottságig, és külföldön is kipróbálhatta magát. Visszanézve mentálisan gyengének, sőt, éretlennek tartja az akkori önmagát, és meghatározza a jövőjét: kétszer is visszavonult, másodszor is csak harminc évesen, és azzal foglalkozik, hogy a tehetséges fiatal sportolók mentálisan is alkalmasak legyenek kihozni magukból a maximumot.

20230718 budapest lazar pal labdarugo havran zoltan magyar nemzet

– Öt éve, hogy végleg visszavonult, de ránézésre akár most beállhatna egy meccsre.
– Másfél év telt el teljesen foci nélkül, de hobbi szinten megyei bajnokságban azóta is játszom. Nem könnyű a leállás, ha az ember tizenöt éven keresztül heti öt-hat edzésen vesz részt, és játszik legalább egy meccset. Ezek híján észrevettem magamon a stressz jeleit, nem volt, ami levezesse. Rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, ezért beépítettem az életembe heti két-három hosszú futást, ezzel is ügyelek az egészségemre.

– Hivatalosan kétszer is visszavonult, 2017 januárjában felbontotta a szerződését a Diósgyőrrel, aztán öt hónappal később egy évre mégis visszatért a pályára Mezőkövesden. Ennek mi volt az oka?
– Ami az elsőt illeti, utólag látom, hogy belül nagyon nem voltam rendben. Úgy éreztem, nem szeretem a futballt, rossz irányba halad az életem, holott saját magammal voltak gondjaim. A magánéletemben akadtak komoly problémák, és én a tüneteket kezeltem, nem az alap gondot. Amikor erre rájöttem, és az igazi okkal kezdtem el foglalkozni, akkor minden azonnal kiegyenesedett, világossá vált, hogy imádom a futballt, és ezért írtam alá Mezőkövesdre.

Egykori válogatottként meg tudja mutatni a helyes lábtartást   Fotó: Havran Zoltán

– Abból miért csak egy év lett? Csak harminc éves volt, amikor végleg abbahagyta a játékot profi szinten.
– Az alap gond a válás volt két gyerekkel. Amikor visszatértem, már láttam, hogyan alakul a sorsom, megszűnt a bizonytalanság, egy évvel később pedig választanom kellett. 

Ha maradok a profi futballban, akkor legfeljebb vasárnapi apuka lehettem volna, de ezt nagyon nem akartam, Sokat lehetek a gyerekeimmel, de ez nem ment volna a futballal járó kötelezettségekkel együtt. 

Sokakat láttam, akik a játékot és a vele járó pénzt választották, de csak két hetente vasárnapokként látják a gyerekeiket, és így nem lehetnek igazi apukák. Tudom, hogy jó döntést hoztam, egy pillanatig sem bántam meg.

Gyilkos közegben futballozott

– Ha beszéltünk a befejezésről, térjünk át a kezdetekre! Hamar kiderült, hogy nagy tehetsége van a focihoz?
– Nem igazán, az én történetem nagyon egyszerű. Debrecen mellett laktunk, édesapám gyakran magával vitt a Loki meccseire szurkolni, ahol megfogott a hangulat. Kilenc éves voltam, amikor levitt az Olasz Focisuliba, nem tudom, miért pont oda, és ott kezdtem el focizni, és néhány év múlva vett át a DVSC.

– Onnan pedig elment Nagyszalontára. Az mennyivel volt jobb a Lokinál?
– Nem tartoztam a kiugró tehetségek közé, ráadásul amikor nőni kezdtem, fél évet ki kellett hagynom a hátfájások miatt. Miután visszatértem, az edzőm egyáltalán nem játszatott, és az egyik barátom áthívott Nagyszalontára, ahol Marius Vizer volt a román másodosztályú csapat tulajdonosa. Csupán néhány hetet töltöttem ott akkor, mert Románia még nem volt tagja az Európai Uniónak, és nem igazolhatott le a klub. Marius Vizer felajánlotta, hogy menjek a magyar csapatához, a Sopronhoz, amire igent mondtam, hiszen tudtam, hogy Debrecenben nem számítanak rám.

Lázár Pál a Vidivel nyert először aranyérmet   Fotó: Németh Ferenc / Nemzeti Sport archív

– A sors érdekes fordulata, hogy éppen a Debrecennek köszönheti, hogy tizenhét évesen bemutatkozhatott az élvonalban.
– Igen, a csapat hat egyre kikapott a Lokitól, ez edzőváltással járt, és az új edző, Csertő Aurél a következő hétvégén rögtön betett a kezdőcsapatba. Nem sokkal később Marius Vizer Bajner Bálintnak és nekem elárulta, hogy hamarosan kilép a Sopronból, és kettőnket szívesen elvinne Nagyszalontára, akkor már nem volt ennek semmi akadálya. Így is történt, ott játszottunk fél évet. A román másodosztály gyilkos közeg volt. A futball technikai része a háttérbe szorult, kőkemény fizikális csata zajlott minden egyes mérkőzésen, ott megfelelni nem könnyű feladat.

– Ezután nagy ugrás következett: a Videoton, amellyel bajnoki arany- és ezüstérmes is lett. Mi vitte Székesfehérvárra?
– A szerelem. Egy soproni lányé volt a szívem, és a Nagyszalontán keresett pénzem szinte teljesen elment a telefonszámlára. Haza akartam jönni, és egy menedzser kapcsolata révén kerültem Fehérvárra, ahol megfeleltem, és hosszabb távú szerződést kaptam. Tényleg nagyon eredményes időszakot töltöttem ott, nagyon jó csapatunk volt, és a siker titka szerintem egyértelműen Mezey György volt. Utólag is azt mondom, pályafutásom két legjobb edzője közül ő az egyik, szakmailag megkérdőjelezhetetlen volt a felkészültsége és a tudása. Akadt, aki nem kedvelte, mert tudott nagyon kemény lenni, de velünk, fiatalokkal nagyszerűen bánt, sokat dolgozott velünk.

– Ő talán a mai napig nem tudta megemészteni, hogy 2011-ben, amikor a Vidi megnyerte történelme első bajnoki címét, neki mennie kellett, nem maradhatott ő a vezetőedző. Ez a csapatot hogyan érintette?
– Erről nem tudok sokat, mert azon a nyáron én Törökországba szerződtem. Az új edzővel, Paulo Sousával talán, ha három hetet dolgoztam együtt, így az ő időszakáról nincsenek élményeim.

Rossz döntést hozott

– A válogatottról annál több lehet, hiszen még fehérvári játékosként Egervári Sándornál bemutatkozhatott a nemzeti csapatban is. Többször is hajszállal buktak el a selejtezőkön – mi hiányzott a sikerhez?
– Hullámzóan szerepelt a válogatott abban az időszakban, és én úgy látom, mentálisan nem voltunk elég erősek. Remek játékosok alkották a csapatot, fejben nem volt meg mindenkinél mindig az a plusz, amelyre szükség lett volna a jobb eredményekhez. Magamról szólva ez egész biztosan igaz, és szerintem ebben sokkal jobb a mai válogatott. Az egész pályafutásomat az jellemezte, hogy néhány remek teljesítmény után úgy játszottam, hogy az még a megyében sem lett volna elég, és csak a karrierem vége felé kezdtem el mentálisan is edzeni magamat. Marco Rossi ki tudott válogatni olyan futballistákat, akik kiválóan kezelik a stresszt, a nagy nyomást, és ez meg is látszik az eredményein.

– A török Samsunspornál miért csak egy évig tartott a külföldi kaland?
– A Samsunspor akkor jutott fel az élvonalba, és nagyon lelkesen mondtam igent a hívására. A későbbi svájci szövetségi kapitány, Vladimir Petkovic volt az edző, aki remek szakember, 

de én nem kezeltem jól a közös munkát. Nagyon nem voltam érett arra a kihívásra. Amikor kikerültem a csapatból, rosszul reagáltam, nem tudtam megbirkózni a rám nehezedő nyomással. 

Sérülések miatt a bajnokság utolsó meccsén bekerültem a csapatba, és gondoltam, most megmutatom, mit tudok. A képlet egyszerű volt: ha nyerünk, bennmaradunk, ha nem, akkor kiesünk. Nagyszerűen játszottam, gólpasszt adtam, és hallottam, hogy a szurkolók a nevemet skandálják, ami remek érzés volt. Sajnos az ellenfél fordított, így az ünnep elmaradt, az emberek a lelátóról székeket dobáltak a pályára. A klub marasztalt a másodosztályba, de én eljöttem, ami rossz döntés volt. Nem álltam bele férfiasan a kihívásokba, helyette mindig ideológiákat gyártottam, ebben az esetben arra, hogy miért nem maradok.

– Valahol azt írták önről, hogy a legtámadóbb szellemű szélső hátvéd itthon. Ez hízelgő?
– Ezt arra érthették, hogy állandóan mentem fel a támadásokhoz. Ma már azt mondom, ezt ész nélkül tettem, ha kellett, ha nem, és jobban is beoszthattam volna az erőmet. Tudtam zavart okozni, sikerült olykor megbontani az ellenfél védelmét, ugyanakkor hátul sokszor hiányoztam, az én helyemen könnyebb volt támadást vezetni.

Lázár Pál hazatért a DVSC-hez igazolva  Fotó: dvsc.hu

– Egy rövid pécsi kitérő után lényegében hazatért, hiszen a Debrecen szerződtette. Különleges élmény volt?
– Hát persze! A Loki akkor a csúcson állt, bajnokcsapathoz igazoltam, ahol kizárólag a futballra kellett összpontosítanom, és abban a stadionban játszhattam, amelyben kisgyerekként a lelátón szurkoltam, később pedig az új, modern stadionban is pályára léphettem. Életem legjobb időszakát töltöttem el Debrecenben, ahol másodszor is bajnok lettem, remek közösség tagja lehettem profi körülmények között.

Mások pókereztek, ő olvasott

– Akkor miért nem hosszabbította meg a szerződését?
– Azért, mert tudni lehetett, hogy a klubnál nagy változások lesznek, amelyek nem feltétlenül kedvezőek. Később így is lett, sokan távoztak a csapatból és a vezetésből is, én az elsők között mentem el. Elsősorban nem a pénz motivált, de amúgy sem tartoztam a csapataimban a legjobban kereső játékosok közé. Törökországban kiemelkedő pénzt kaptam, de itthon nem sztárgázsiért futballoztam, de ezt nem panaszként mondom. Természetesen nekem is szükségem volt a pénzre, de a klubváltásoknál nem ez vezérelt.

– A befejezésekről már beszéltünk. A visszavonulása után nagyon aktív lett a közösségi médiában, és az egészséges életmódról írt rendszeresen. Honnan jött ez az érdeklődés?
– Ahogyan már szó volt róla, a pályafutásom utolsó éveiben éreztem, hogy valami nincs rendben, valami nagyon hiányzik. Rengeteget olvastam az egészségről, a mentalitásról, és egyre inkább láttam, hogy hiába van sok pénzed, házad, autód, ha belül nem vagy rendben, ha nincs meg a lelki egyensúly, akkor az életed nem lesz harmonikus, ezek a dolgok nem tesznek boldoggá. A táplálkozás, a gyereknevelés kerültek előtérbe, és a saját tapasztalataimat írtam meg. Képeztem magamat, elvégeztem például egy kineziológia tanfolyamot, és bizony nagyon éreztem, hogy mennyire hasznomra lett volna ez a tudás évekkel korábban. Még játékosként is sokat foglalkoztam ezekkel a témákkal, amíg a többiek pókereztek az edzőtáborban vagy utazás közben, és faltam a könyveket.

– Ebből hogyan tudott megélni?
– Sehogyan. Két évig nem volt bevételem. Kiszámoltam, hogy meddig tudok megélni a tartalékaimból, abból, amit a futballal kerestem, és úgy gondoltam, kellő felkészülés után elkezdhetek dolgozni ezen a területen. A nagy lökést az adta meg, hogy egy régóta ismert kis sráccal kezdtem el foglalkozni. Vidéki gyerekként az egyik fővárosi akadémia szépreményű növendéke volt, amikor tizenöt évesen megrekedt. Korábban a legjobb volt, külföldi lehetőség előtt is állt, de annyira megtorpant a fejlődése, hogy alig játszatták. 

Mondtam az apjának, hogy van időm, és ellenszolgáltatás nélkül foglalkoznék a gyerekkel. Sokat beszélgettünk például a stressz kezeléséről, mit kell tenni különböző élethelyzetekben, összeállítottam neki egy étrendet, és hónapról hónapra egyre jobb lett, és ki is tudott menni külföldre.

 Ebből jött a felismerés, hogy másoknak is tudnék segíteni, mert az biztos, hogy sokan küzdenek hasonló problémákkal.

– Ebből nőtt ki a Lázár Projekt?
– Igen. Minden gyereknek más és más a hiányossága, van akinek egy, van akinek több területen van szüksége segítségre, hogy kihozza magából a legjobb teljesítményt. Ezekre a területekre kerestem szakembereket, és így átfogó szolgáltatást tudunk nyújtani tizenkét sportágban az utánpótlás fejlesztésével. A lámpaláz, a stressz, a kudarc kezelésének a technikáit megtanulva megfelelő önbizalmat nyerhetnek a gyerekek, de emellett kaphatnak sportági technikai, illetve testre szabott erőnléti képzést, és van már orvosi hátterünk is a sérülések kezelésére.

Lázár Pál tudása nagy segítség lehet a gyerekeknek   Fotó: Havran Zoltán

– Az érintett akadémiák nem veszik rossz néven, hogy a szülők igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat? Elvégre ez az igény az ő hiányosságaikat bizonyítja.
– Tapasztalok ilyet. Hallani olyat, hogy majd ők megadnak mindent a gyereknek, ne foglalkozzon vele senki más, mert csak elrontja, de találkozunk olyan véleménnyel is, amely támogató, mert ha mi is hozzájárulunk a gyerek fejlődéséhez, az nekik is jó. Az eddigi eredményeinket nézve gyakran belém hasít, mennyire jó lett volna, ha annak idején mi is kaptunk volna ilyen segítséget. Rengeteg gyerek küzd mentális gondokkal, amelyekkel az akadémiák, a klubok nemigen tudnak mit kezdeni, nem ismerik fel a jelentőségét, márpedig döntő hatása van a teljesítményre.

– Harmincöt évesen ez az útja?
– Kétségtelenül, bár így kimondva eszembe jut, hogy a korom és a fizikai állapotom alapján akár még mindig focizhatnék is magasabb szinten... De inkább az izgat, hogy ebben az új munkában rejlő lehetőségeket minél jobban sikerüljön kiaknáznunk. Sajnos vannak, akik a család anyagi helyzete miatt nem tudják igénybe venni a szolgáltatásainkat, ezért gondolkodunk alapítványi háttérben is, akkor szélesebb körben tudnánk segíteni. 

Hiába ügyes a gyerek, hiába bánik zsonglőrként a labdával és felkészített fizikailag, ha nem tudja kezelni a stresszt, ha szorong, nincs benne elegendő hit és önbizalom, nem érhet el a csúcs közelébe sem.

 Szoboszlai Dominik nagyszerű példa, többen is ráfogták, hogy nagyképű, holott csupán nagyon sok benne az egészséges önbizalom, a futballtudás mellett mentálisan is a legjobbak közé tartozik, és emiatt tart ott, ahol éppen tart igen fiatalon.

Borítókép: Lázár Pál a sportereklyék között (Fotó: Havran Zoltán)