Kövér: Bármire képesek a hatalomért
A hatalom megtartása érdekében a Gyurcsány-kormány bármire képes – jelentette ki Kövér László pénteken.

Történelmi tény, hogy 1947-ben a fasiszta veszélyre hivatkozva tiltották be a demokratikus pártokat – jelentette ki Semjén Zsolt a KDNP elnöke a kékcédulás választások évfordulója alkalmából tartott megemlékezés előtt. Semjén szerint ma az emberek j

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első felében csaknem nyolc százalékkal nőtt a csecsemőhalálozás az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Mészáros József, a csecsemő- és gyermekgyógyászat szakfelügyelője szerint az okok között az egészs

Abban egyetért a kormánnyal Navracsics Tibor, hogy ma válság van Magyarországon, ám szerinte ezt a kormányfő idézte elő. A Fidesz frakcióvezetője kijelentette: a kormány az ártatlanokat zaklatja, míg a bűnösöket futni hagyja. Mindemellett arra szólította


A Kereszténydemokrata Néppárt levelet küldött hét biztosítótársaság vezetőjének, amelyben arról ad tájékoztatást, hogy a párt a társadalmi szolidaritáson alapuló nemzeti kockázatközösség híve, és kormányra kerülése esetén visszaállítják ezt a rendszert. A

Nem zárkóznak el a pártok – az MDF kivételével –, hogy létrejöjjön egy független, az állami költségvetést ellenőrző hivatal. A parlamenti pártok frakcióvezetői Sólyom László köztársasági elnöknél folytattak egyeztetést tegnap.

Az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP egyetért abban, hogy egy független költségvetési hivatalt hozzanak létre, az MDF viszont nem támogatta a javaslatot – derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozataiból, kedden a Sándor-palotában. A tárgyalást ke

Gál J. Zoltán az Operatív Törzs irányítója az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán kora esti órákban elmondta: Az esőzések miatt nem kötelező elhagyni a rakpartokat, de aki marad, az ezt saját felelősségére teszi. Sólyom László köztársasági elnök szerint az á

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.