Korlátozzák a forgalmat a pápalátogatás miatt a nemzetközi repülőtér környékén
Ferenc pápa érkezése és távozása napján a légikikötő megközelítése során legalább egy óra menetidő-növekedéssel kell számolni.
A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az egyházfő megrendítően közvetlen ember.

A köztársasági elnök a javaslat III. fejezetét kifogásolta.

A „tanár úr” nagyon mélyre süllyedt.

A politikus nemcsak a felvidéki, de az egyetemes magyarság életében is intellektuális iránytű volt – mutatott rá.

A miniszterelnök-helyettes egyúttal kiállt a lengyelek mellett a II. János Pál pápát ért támadások miatt.

Az államtitkár felidézte, a nemzetiségi ösztöndíjjal nemcsak a kiemelkedő tanulmányi eredményt ismerik el, hanem a közösségért végzett munkát is.

Az egyház és az önkormányzat együttműködése mindenki javát szolgálja – jelentette ki a kormányfő helyettese.

Szili Katalin lapunknak nyilatkozott arról, hogy miért lépett be a KDNP-be.

A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, a Kereszténydemokrata Néppárt közössége áll hozzá legközelebb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.