Így fonták körbe a baloldalt az amerikai polip csápjai
Újabb részletek arról, miként akarták a tengerentúlról megbuktatni Orbán Viktor kormányát a tavalyi választáson.
A Néppárt (PP) vezetőjének beiktatásáról szerdán szavazott az országgyűlés, de nem sikerült elérnie a kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget.

Nem egyeztették a magyar hatóságokkal, a polgármester nem látja őket szívesen.

Az amerikai spekuláns bizalmasai révén irányítja az (ál)civil szférát és a sajtót is.

Negyvenöt éve gyakorolt önkritikát az állampárt az ifjúságpolitikában.

Látva a jobboldali párt megerősödését, úgy tűnik, hogy a Zöldek is felvennék a kesztyűt az illegális bevándorlással szemben.

A szocialisták a progresszív kormányzás folytatásáért cserébe amnesztiát akarnak adni a hatóságok elől bujkáló volt szeparatista katalán vezetőnek, Carles Puigdemont-nak.

Émelygés fogott el, amikor a napokban elolvastam Theresa May volt brit „konzervatív” miniszterelnök vallomását, miszerint ő mindig is „woke és büszke” volt.

A szélsőbaloldali aktivista ma is fenntartja a svéd közszolgálati csatornának hangoztatott véleményét.

Egyetlen dolog közös bennünk, ez pedig a gyermekeink védelme – húzta alá az egyik résztvevő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.