Brüsszel hatásköröket von el
Háborús viszonyok között nehéz a kisebbségek számára jogegyenlőséget kiharcolni.
Anthony Taylor rasszista inzultus miatt szakította félbe a Bournemouth elleni idénynyitót.
Pártállástól függetlenül a helyi politikusok és országgyűlési képviselők is megoldást sürgetnek.
Az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása – fogalmazott a külügyminiszter.
Felhőtlen szórakozást nem, sok-sok homlokráncolást azonban annál inkább tartogat Celine Song második nagyjátékfilmje.
Egyre többen lépnek vissza a nagy dérrel-dúrral beharangozott vegyes páros versenytől.
A jól kiépített védelmi vonalak elfoglalása mindig is költséges vállalkozás volt.
A sofőrök nem érzik magukat biztonságban, jelentős részben nekik köszönhető, hogy eddig nem sérült meg senki.
Az alaszkai egyeztetésen „nagyon jó előrelépés” történt a béke felé, de az amerikai elnök hangsúlyozta: „nincs megállapodás, amíg nincs megállapodás.”
Akár a csoportelsőség is meglehet a világbajnoki-előselejtezőkön, ami igen fontos lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.