Moszkva bármelyik olyan támadást, amelyet egy nukleáris hatalom támogat, közös támadásnak tekint Oroszország ellen, mondta Vlagyimir Putyin az orosz Biztonsági Tanács ülésén, jelentette a Reuters. Mint arról korábban lapunk is írt, az Oroszország elleni, nem nukleáris állam által elkövetett agresszió, amiben nukleáris fegyverekkel rendelkező ország is részt vesz vagy támogatja azt, „közös támadásnak” minősül. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök legújabb Telegram-bejegyzésében vázolta fel Oroszország új irányelveit a nukleáris elrettentés területén, amelyeket az ország elnöke hirdetett meg a minap.
Határozott jelzés a megváltozott orosz nukleáris doktrína
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán arra figyelmeztette a Nyugatot, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vethet be, ha hagyományos rakétákkal támadják meg, és Moszkva minden ellene irányuló támadást közös támadásnak tekint. A nyugati sajtó szerint az orosz nukleáris doktrína megváltozása Ukrajna nyugati szövetségeseinek elrettentését szolgálja.
Az Oroszország hivatalos nukleáris doktrínájának megváltoztatásáról hozott döntés a Kreml válasza arra, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia azt mérlegeli, engedélyezze-e Ukrajnának a hagyományos nyugati rakéták mélyebb orosz területekre való kilövését.
Vlagyimir Putyin, Oroszország hatalmas nukleáris arzenáljának első számú döntéshozója kiemelte, hogy különösen fontos változásra szeretne rávilágítani.
„Bármelyik nukleáris hatalom által elkövetett agressziót Oroszország ellen, közös támadásnak tekintünk” – mondta Putyin.
Hozzátette, hogy különösen az esetben vetnék be a nukleáris fegyvereket, ha egy nagyszabású rakétatámadást, repülőgépek vagy drónok indítását érzékelnék Oroszország ellen.
Szélesedő fenyegetések és nukleáris védelem
Putyin továbbá kijelentette, hogy Oroszország fenntartja a jogot a nukleáris fegyverek használatára, ha Oroszországot vagy szövetségesét, Belaruszt agresszió éri, akár hagyományos fegyverekkel is.
Az orosz nukleáris doktrína legutóbbi, 2020-as változata alapján Oroszország akkor vethet be nukleáris fegyvereket, ha egy ellenséges támadás nukleáris támadással fenyegeti az ország létét.
Az orosz–ukrán háború a legsúlyosabb konfrontációt váltotta ki Oroszország és a Nyugat között az 1962-es kubai rakétatávolság óta, amely a hidegháború két szuperhatalmát a nukleáris háború szélére sodorta.
Az orosz nukleáris doktrína frissítését határozott jelzésnek kell tekinteni az Oroszországi Föderáció barátságtalan országai számára. Ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml hivatalos képviselője erősítette meg az Izvesztyija kérdésére válaszolva.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hónapok óta kéri szövetségeseit, hogy engedélyezzék Ukrajnának nyugati, hosszú hatótávolságú rakéták kilövését orosz területekre, azért, hogy korlátozzák Moszkva támadási képességeit. Zelenszkij többször kérte a Nyugatot, hogy ne vegye figyelembe Oroszország „vörös vonalait”, és egyes nyugati szövetségek is arra buzdítják az Egyesült Államokat, hogy hagyja ezt jóvá.
A The Guardian című brit kiadvány kijelentette, hogy Putyin kijelentése Oroszország eddigi legerősebb figyelmeztetése a Nyugat felé. A The New York Times amerikai lap egy svájci elemzőre hivatkozva arról írt, hogy az orosz nukleáris doktrína megváltozása Ukrajna nyugati szövetségeseinek elrettentését szolgálja.
Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke válaszként azt mondta Putyin kijelentéseire: „Oroszországnak már csak nukleáris zsarolással van lehetősége megfélemlíteni a világot. Ezek az eszközök azonban nem fognak működni.”
Joe Biden amerikai elnök mellett Donald Trump volt elnök is arra figyelmeztetett, hogy egy közvetlen Oroszország–NATO konfrontáció világháborúvá eszkalálódhat.
További Külföld híreink
Borítókép: Egy orosz Jarsz interkontinentális ballisztikus rakéta a Vörös téren a győzelem napi katonai parádén Moszkva központjában 2024. május 9-én (Fotó: AFP/Alexander Nemenov)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor: Csak együtt védhetjük meg Európát hosszú távon és tartósan az illegális migránsoktól
A magyar miniszterelnök a migrációs útvonal egyik kulcsországában tárgyal.
Áldozati rituálén megöltek egy kisfiút Indiában
2014 és 2021 között 103 rituális gyilkosságot követtek el Indiában.
Végrehajtottak két halálos ítéletet az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok 23 államában már eltörölték, hat további államban pedig felfüggesztették a halálbüntetést.
Elismerő szavakat kapott Szijjártó Péter New Yorkban
A szomszédos ország államfőjével egyeztetett a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!
Lionel Messi magyar futballistát ajándékozott meg életre szóló emlékkel
L.L. Junior nem kertelt az Ázsia Expresszről: "Borzalmas élmény volt!"
Így néz ki a világűrből a brutális erejű Helene hurrikán + videó
Nincs kegyelem, kivégzik a bajnok sportolót
Hat perc után mondott fel egy magyar dolgozó – ez volt az indok
Buta hiba... Van-e visszaút a Fradi válogatott játékosának?
Szoboszlaiék meccsén visszatér az angol botránybíró
Sokba kerülhet a kutyapárti polgármester a Hegyvidéken
Mélypont a médiában
Sokkoló történet az ukrán kényszersorozásról + videó
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor: Csak együtt védhetjük meg Európát hosszú távon és tartósan az illegális migránsoktól
A magyar miniszterelnök a migrációs útvonal egyik kulcsországában tárgyal.
Áldozati rituálén megöltek egy kisfiút Indiában
2014 és 2021 között 103 rituális gyilkosságot követtek el Indiában.
Végrehajtottak két halálos ítéletet az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok 23 államában már eltörölték, hat további államban pedig felfüggesztették a halálbüntetést.
Elismerő szavakat kapott Szijjártó Péter New Yorkban
A szomszédos ország államfőjével egyeztetett a magyar külgazdasági és külügyminiszter.