Ez az eset megmutatja, milyen időket élünk, illetve hogy társadalmunknak mire kell felkészülnie – mondta Frederiksen a Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint.

Hozzátette: nem zárnak ki semmilyen lehetőséget arra vonatkozóan, hogy ki állhat az incidens mögött, amely beleillik a más európai repülőtereken a közelmúltban észlelt drónberepülések, légtérsértések és kibertámadások mintájába.
Hétfő este két-három drónt láttak repülni a Skandinávia legnagyobb légikikötői közé tartozó koppenhágai repülőtér közelében, emiatt a fel- és leszállásokat felfüggesztették, több járatot más városokba irányítottak. A forgalom kedden kora reggel indult újra.
Oslo repülőtérnek légterét is lezárták drónok miatt, ott hajnali 3 után indulhatott újra a forgalom.
Jens Jespersen koppenhágai rendőrkapitány azt közölte: a drónok száma és mérete, illetve az incidens időzítése alapján a dán hatóságok úgy vélik, feltehetően egy „hozzáértő aktor” lehetett a háttérben, akinek megvoltak a képességei, a motivációi és az eszközei a művelet végrehajtásához. Elmondása szerint azt még nem tudják megállapítani, hogy az oslói és a koppenhágai esetnek van-e közük egymáshoz.
Flemming Drejer, a dán hírszerzés műveleti igazgatója újságíróknak azt mondta: Dánia „súlyos szabotázs fenyegetésével” néz szembe.
Lapunknak nyilatkozott az oslói repülőtér kommunikációs vezetője.
Az oslói repülőtér feletti légteret éjfél után közvetlenül lezárták egy drónészlelés miatt. A járatokat a legközelebbi repülőtérre irányították át. Az incidens 14 járatot érintett, és az átirányítások következményeként ma néhány járat törlésre vagy késésre kényszerült. A rendőrség vezeti az intézkedéseket, további információért hozzájuk kell fordulni
– magyarázta Monica Iren Fasting.