Miért kellett Ady a szabadkőműveseknek?

Két válogatáskötet jelent meg Ozsváth Sándor művelődéstörténész, nyugdíjas főiskolai oktató tollából Trianon árnyai hét hazában, illetve a Pergő időben című. Mivel a szerző fiatal kora óta kutatja Ady Endre életét, szatmári és szilágysági szálait, az utóbbi könyvében található, a költőóriásról és a szabadkőművességről szóló írásáról beszélgettünk.

Melocco Miklós alkotása a Debreceni Nagyerdőn

A volt osztálytárs, Jászi Oszkár vitte a szabadkőművesek közé, aki politikusként a nemzetiségi területek Magyarországtól való elcsatolását szorgalmazta, s akivel Ady Endre még az elemi után, a nagykárolyi piarista gimnáziumban ismerkedett meg, ahol – fogalmazott Ozsváth Sándor: együtt jártak hittanóra mellé, mivel a katolikus iskolában a reformátusok és az izraeliták külön hittanra jártak.

– Ám Jászi előtt már évekkel, kamasz korában kapcsolatba került szabadkőművessel, méghozzá Kincs Gyula személyében – árulta el a művelődéstörténész, hozzáfűzve: a zilahi főgimnáziumi tanár, későbbi igazgató, lapszerkesztő adta ki először tanítványa első verseit, s lehetővé tette Ady 1904-es párizsi útját.

– Az említett utazás előtt is járt már Párizsban a költő. A Magyar Nemzet 1942. augusztus 5-i számában szerepel Polgár Géza kolumnás beszélgetése Petri Mór költővel, Ady első irodalomtanárával, aki a Szilágy megyei kisdedóvók főfelügyelői tisztét is betöltötte. Ő a kisdedóvók pénzéből juttatott tanítványának 300 koronát, s ebből utazhatott 1898-ban a debreceni joghallgató Párizsba, ahol valószínűleg egy nyarat töltött – magyarázta Ozsváth Sándor, kiemelve: nem Brüll Adél vitte magával először a francia fővárosba Adyt Endrét.

Második, 1904-es útját szintén tanárainak köszönhette, elsősorban Kincs Gyulának, aki gyakran noszogatta: menjen nyugatra, tanuljon, tapasztaljon.

– Kincs Gyulát, aki ekkor már az „ősi schola” igazgatója volt, élete végéig apjaként tisztelte. Sírjánál így zokogott fel: „Az apám volt ő” – idézte a költőt a művelődéstörténész, s így folytatta: amikor Ady már Nagyváradon újságíróskodott, Kincs Gyula a vármegyénél kieszközölte, hogy a háromszázalékos kulturális adóból szavazzanak meg „Bandi fiú” számára egy jelentős összeget. Meg is lett az eredménye: 400 koronát kapott.

Melocco Miklós alkotása a Debreceni Nagyerdőn

Ozsváth Sándor magyarázatként elmondta: a vármegyei tisztviselők éves átlagjövedelme mintegy ezer korona volt akkoriban. Kincs további kétszázat az általa szerkesztett Szilágy (később Szilágyság) kasszájából tett hozzá, azzal a kikötéssel, hogy a fiú majd ledolgozza. Tényleg ledolgozta, rendszeresen tudósította a lapot Párizsból.

– Továbbá felkereste Ady Lőrincet is, aki elutasította kérését, mondván, hogy nincs pénze – mesélte Ozsváth Sándor. – Igen ám, de Kincs már előtte megtudta „Édes-Ides”-től, hol rejtegeti spórolt pénzét az ura. Így aztán újabb kétszáz koronával gyarapodott az összeg. Kapcsolatai révén azt is elérte, hogy a Budapesti Napló párizsi tudósítójának szerződtesse, sőt azt is kijárta, hogy patronáltja egész Európára szóló, egyéves vasúti újságírói szabadjegyet kapjon. És végre elérkeztünk a szabadkőművességhez.

– A kolozsvári Unió páholy tagjai plebejusszülők gyermekei, értelmiségiek, művészek, papok voltak. Ez az irányzat célul tűzte maga elé a tehetséges, de szegény magyar diákok beiskolázását, hazafias nevelését. E páholy tagja, Kincs Gyula vitte át 1892-ban Adyt öccsével, Lajossal együtt Nagykárolyból a zilahi református kollégiumba. Ottani tanárai szinte mind az Unió páholy tagjai voltak. Mai szóhasználattal élve: Erdélyben jobbára népi, Pesten pedig urbánus páholyok működtek – elevenítette fel a művelődéstörténész.

Jászi ugyan Pesten, de szintén nem radikális páholyban, a Demokrata páholyban kezdte szabadkőműves-pályafutását, ahonnan 1908-ban kilépett, hogy megalapítsa a radikális Martinovics páholyt.

– Miután 1911-től a páholy nagymestere lett, hívta is hajdani iskolai barátját, Ady Endrét – mesélte Ozsváth Sándor, a folytatásban kifejtve: Jászi elsősorban olyanokat szándékozott megszólítani, „akik túl gazdagok ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek, vagy túl szegények arra, hogy becsületesek maradjanak”. Ady Endrét ez utóbbiak közé számította.

– A páholynak (amelynek ülésein Ady mindössze csak négyszer vett részt) volt szüksége inkább a hihetetlenül népszerű költőre, mint fordítva. Másfelől az is igaz, hogy így könnyebben tudott publikálni, lapoknál elhelyezkedni, de csak addig, ameddig úgy táncolt, ahogy fütyültek neki, vagyis 1914-ig. Akkortól négy esztendőn át nem jelent meg könyve. Ez, vagyis az utolsó kötete, A halottak élén is csak úgy jelenhetett meg, hogy Hatvany Lajos kicenzúrázott belőle egy tucatnyi verset – mondta a Tria­non árnyai hét hazában és a Pergő időben című könyvek szerzője.