Omega–LGT–Beatrice: negyvenéves a közös turné

Igazán pikáns, egyben parádés szereposztásban zajlott 1980 nyarának legnagyobb szabású országos könnyűzenei ORI-turnéja: az akkoriban idejének többségét Nyugat-Európában koncertezéssel és lemezfelvételekkel töltő, a Lajtától nyugatra is sztárcsapatként számon tartott Omega a részben belőlük kivált LGT-vel szövetkezett, majd gondoltak egy nagyot, és meghívták a legfeketébb fekete bárány zenekart, a Nagy Feró vezette Beatricét, hogy menjenek velük egy országjáró koncertsorozatra, és ott hangolják a nagyérdemű hangulatát. Az ötletet tettek követték, és ma már nosztalgiával tekintenek vissza a negyven évvel ezelőtti fellépésekre azok, akiknek volt akkora szerencséjük, hogy láthatták-hallhatták a turné valamelyik állomásán ezt a többféle szempontból is szokatlan összeállítású műsort.

A koncerteken meglepetésekben sem volt hiány, mivel akkoriban szokatlan volt, hogy a zenekarok együtt zenéljenek a színpadon Forrás: Fortepan/Urbán Tamás

„Nem vagyunk teljesen boldogok”

Az 1980-as Omega–LGT–Beatrice összefogással nem kis konfrontációt vállalt fel Kóbor János és Presser Gábor csapata a hatalom képviselőivel, ugyanis a turnészervezés során arra próbálták rávenni őket, hogy Nagy Feróékat mégse vigyék magukkal. Le akarták választani a Beat­ricét a turnéról, ez viszont nem sikerült. Erre Benkő László, az Omega billentyűse így emlékszik: „Olyan papírt írattak velünk alá, hogy a helyi rendőrkapitány a három zenekar közül elvileg bármelyiket letilthatta a színpadról biztonsági okokra hivatkozva, de ettől függetlenül a másik kettőnek le kellett játszania a műsorát. A szerződésbe azonban nem voltak hajlandók beleírni azt, hogy ez a Beatricére vonatkozott, holott egyértelműen róluk volt szó. A turné első állomásán, Balatonlellén a kaposvári rendőrfőkapitány azonban nem lépett közbe, és így a későbbiekben is zavartalanul lezajlottak az előadások. „Nagy Feróék megszólalhattak a turné kapcsán a rádióban is. Ekkor az énekes azt mondta a Petőfi rádió műsorában a turné záróakkordjaként megrendezett kisstadionbeli koncertről készült, eredetileg dupla nagylemeznek tervezett, ám végül szimpla változatban kiadott albumon való szereplésükről, hogy „nem vagyunk teljesen boldogok”, utalva ezzel arra, hogy önálló nagylemezt szerettek volna.

Gumimatrac és nagylemez

Furcsamód ebben a rádióinterjúban elhangozhatott az is, hogy noha ezrek csápoltak koncertjeiken, Nagy Feró akkoriban teljesen nonkonformista módon egy felfújható gumimatracon töltötte az éjszakáit, hiszen arra a létbizonytalanságra, amelyben ők akkoriban zenéltek, nem lehetett biztos egzisztenciát alapozni, mert soha nem lehetett tudni, mikor léphetnek fel és mikor lépnek vissza a rendezők a koncert­jeik megtartásától.

A koncerteken meglepetésekben sem volt hiány, mivel akkoriban szokatlan volt, hogy a zenekarok együtt zenéljenek a színpadon
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

De azért volt ennek a méltatlankodásnak a nyilvánosságtól elzárt, másik vonulata is. Kóbor János ugyanis ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy amikor Nagy Feróval erről a lemezről beszélgettek, a „nemzet csótánya” azt érzékeltette vele, hogy a lemezen való szereplésükkel csorbul a kitaszítottságuk mítosza. Volt benne logika, de azért mégis csak elmondhatták magukról, hogy nem volt saját nagylemezük. Ugyanakkor Kóbor János is úgy emlékszik, hogy a Kisstadion ’80 valóban dupla nagylemeznek indult, aztán mégiscsak szimpla lett, aminek több oka van. Állítólag az omegások javasolták, hogy ne legyen dupla, aminek szerintük nem volt különleges oka, hacsak az nem, hogy azelőtt egy évvel megjelent egy dupla koncertlemezük, amelynek még Nyugat-Európának szánt, részben angol nyelvű verziója is volt. Ugyanígy az LGT is akkoriban jelentette meg második dupla lemezét Loksi címmel, és ekkor még az sem volt véglegesen eldöntött tény, hogy a Beatricének nem lesz önálló lemeze. (Közismert, hogy az MHV-val alá is írtak Nagy Feróék egy előszerződést, amit aztán széttéptek, mert a leglényegesebb számaikat akarták a tervezett hanghordozóról elhagyni.) Tehát mivel mindhárom zenekarnak voltak a nagylemezkiadás tekintetében más irányú tervei is, úgy döntöttek, a három zenekarból nem kapnak hosszabb ízelítőt a rajongók.

A Kisstadion ’80 című koncertalbum a három együttes 1980 júliusában kezdődött és szeptember 5-én a Kisstadionban befejeződött turnéjának utolsó állomását örökítette meg. Ezen a koncerten meglepetésekben nem volt hiány, mivel akkoriban még nem volt megszokott egy-egy koncert erejéig sem, hogy az együttesek között átjárás legyen. Valahogy úgy, ahogy egy Fradi-futballista sem szerepelhetett a Dózsában (mai nevén az Újpestben). Ezt a hagyományt megszakítva a lemezre szerkesztett számok közül az LGT műsorában a Beat­ricéből Miklóska Lajos basszusgitáros és Nagy Feró is vokálozott, míg az Omega koncertjén az eredetileg omegás Presser Gábor és Somló Tamás is beszállt néhány számba, míg a Gyöngyhajú lányban a teljes LGT közreműködött. A nosztalgia nem hagyott alább a nagylemez iránt, ezért a Hungaroton 2004-ben újra kiadta, aminek érdekessége, hogy újabb négy Beatrice-opusz is szerepel rajta Nagy Feró nagylelkűségének köszönhe­tően. Egyébként Ferónak ez a koncert különösen fontos lehetett, mert amikor 1987-ben újra összeálltak, az általuk játszott összes számot kalózkazettákon sokszorosították. A kézzel írt, fénymásolóval előállított borítóra tévesen Sportcsarnokot írtak helyszínül, de szerepelt rajta egy rájuk jellemző mondat is: „Az ember néha belebotlik az igazságba, aztán feltápászkodik és továbbmegy.” A számok listájába egy-két tréfát is elrejtettek: Szignál, Jerikó, Minek él az olyan, Nagyvárosi farkas, Sánta Mária, Nem kell, Motorizált nemzedék, Meditáció, Kislány bugyi, Kanász, Angyalföld, Beatrice blúz, Katicabogárka. A hivatalosan megjelent 1980-as MHV-lemezen pedig sorrendben a következő dalok szerepelnek: Beatrice-szignál (Kánkán–Jaj, cica–Schneider Fáni), Jerikó, Meditáció, Sánta Mária, az LGT-től a Miénk ez a cirkusz, a Mindenki és az Ezüst nyár, míg az Omegától A nagy folyó, a Tízezer lépés, a Tékozló fiú, a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány. A 2004-es CD-n azonban már nem hiányozhatott a Beatricétől a Nagyvárosi farkas, a Nem kell, az Angyalföld és a Katicabogárka sem.

Tízezer ember térden – Presser megdöbbent

A koncertsorozaton egyébként az Omega a tőle megszokott módon fényévekkel járt a hazai élvonal előtt a fényarzenállal, a lézerágyúkkal és a füstgépekkel még akkor is, ha ezúttal külön erre az alkalomra nem dobott be látványos technikai újításokat. A konferanszié ennek megfelelően így vezette fel őket: „A legjobbat akartátok, a legjobbat kapjátok – Omega!” A vidéki állomásokon, ha lehet mondani, még nagyobb volt az érdeklődés, Debrecenben például négyezer-ötszázan zsúfolódtak össze a helyi Dózsa stadionjában, a tudósító meg is jegyezte, hogy máskor, amikor focimeccseket rendeznek itt, még negyedházat sem sikerül itt produkálni. A sorozat legtöbb állomásán megszokottá vált, hogy több százan rekedtek a falakon kívül, és ezen még Fe­róék sem tudtak segíteni, bármennyire is Jerikó falainak ledöntéséről énekeltek. Abban is nagyon hasonlítottak a koncerthelyszínek, hogy a tumultuózus jelenetek ellenére a be nem jutottak között nemigen alakultak ki balhék, rácáfolva ezzel a rendőrség előzetes félelmeire, akik azonban biztos, ami biztos alapon időnként elővették a Kádár-kolbászokat és jól elagyabugyálták a kevésbé szerencséseket. A leghatásosabb tömegjelenet azonban ezen a turnén mégiscsak a Kissta­dionban játszódott le, amin még Presser Gábor is megdöbbent. Történt ugyanis, hogy tízezer ember térdre vetette magát a Térden állva című Beatrice-bluesra, ami akkor koreográfiaszerűen és menetrend szerint bekövetkezett a Ricse-koncerteken, de ebben a nagyságrendben egyszerre felemelően és félelmetesen hatott. Nagy Feró visszaemlékezése szerint a rendőrök sem voltak restek, ahol csak érték, ütötték a népet, azután, mint akik jól végezték dolgukat, engedték tovább a koncertet. A rajongók pedig csápoltak tovább, hiszen vissza volt még a Nagyvárosi farkas, majd az Ezüst nyár és persze az Omega sikerszáma, a Gyöngyhajú lány.