Sokan alkoholisták lettek, volt, aki öngyilkosságba menekült, de szép számmal akadtak, akik elhagyták az országot, akkori divatos szóval élve disszidáltak. Ilyenkor a törvény értelmében távollétükben a bíróságok börtönt szabtak ki rájuk, teljes vagyonelkobzásra ítélték őket, és az itthon maradt családtagjaikat is vegzálták. Ebbe a sorba illeszthető Németh Lehel története is, aki idén ötvenöt éve, 1965-ben emigrált a vasfüggönytől nyugatra.
Segédmunkásból mindenki hőse
Pedig az erdélyi származású, 1932-es születésű Németh Lehel élete szinte tálcán kínálta a lehetőséget a kádári–aczéli kultúrpolitikának, hogy kirakatembert faragjon belőle, és fennen hirdesse, hogy a proletárok közül is van lehetőség a kiemelkedésre. A pályafutását egyebek mellett szénhordóként és segédmunkásként kezdő, majd azt a Képzőművészeti Főiskola modelljeként folytató majdani művész ugyanis rövid úton, 1949-ben a kelenföldi Beloiannisz Híradástechnikai Gyár műszerésze lett, ahol mindamellett, hogy sztahanovista kitüntetéseket kapott, a dalárdában kitűnt szépen csengő hangjával. Ekkor járt operaénekesi képzésre is, de az élet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után úgy hozta, hogy táncdalénekes lett belőle. Méghozzá nem is akármilyen, ő volt a korai Kádár-korszak első nyugati értelemben vett sztárja: autogramokat osztogatott, trafikokban lehetett országszerte kapni az őt ábrázoló képeslapokat, lányok, nők hada rohanta le, amikor valahol megjelent, egyszóval úgy tűnt egy ideig, hogy minden klappol körülötte. Volt is rá szükség, mert a rendszer úgy gondolta – nem is alaptalanul –, hogy a szórakoztatózene majd eltereli a figyelmet a frissen ácsolt bitófákról.
Szigorúan ellenőrzött slágerparádé
Németh Lehel nevéhez olyan híres zeneszámok fűződnek, mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Reszket a Hold a tó vizén, az Ó, Serenella, a Zsebkendődre köss egy csomót, a Fütyülök én a twistre és a be bopra, a Fogj egy sétapálcát!, a Merre jártál tegnap este?, a Lehet, hogy szép nem vagyok, a Nekem a Balaton a Riviéra és az Én visszahozom divatba a tangót. Kerékbe tört karrierje miatt éppen nem indulhatott az 1966-ban kezdődött táncdalfesztiválokon, hiszen akkor már nem tartózkodott itthon, de a Lehet, hogy szép nem vagyokkal 1960-ban megnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című tehetségkutató versenyét. A siker azonban már 1957-ben utolérte: a rádió működéséről a Fasang Árpád, a Művelődésügyi Minisztérium egyik alkalmazottja által Aczél Györgynek 1957. június 15-én készített feljegyzésben már a legnagyobbak között emlegették a Záray–Vámosi házaspár, Ákos Stefi, Petress Zsuzsa, Rátonyi Róbert, Hollós Ilona, valamint a Martiny és a Tabányi zenekarok társaságában. Ugyanez a dokumentum örvendetes tényként közölte Aczéllal, hogy a könnyűzenének több figyelmet szentelt a rádió vezetősége, sőt még nyilvános hangversenyt is rendezett, persze mindezt a gondos ellenőrzés jegyében. Az optimista hangvételű jelentés így fogalmazott: „Azért is nagy jelentőségű, hogy a Magyar Rádió komoly gondot fordít erre a műfajra, mert a könnyűzenei számok épp a rádión keresztül válnak népszerűekké, országosan ismertekké. Helyes tehát, hogyha a Rádió igazgatósága – átérezve az ezzel kapcsolatos nagyobb felelősséget – nagyobb gonddal figyeli és tökéletesíti ilyen témájú műsorait.”