Thomas Leddy tudóstársakkal vitatkozik majd összegez

A szépség – és az esztétikai tapasztalat – különböző színvonalon ugyan, de mindenütt jelen van. („Gumbrecht az elegánsan hajtogatott vécépapírt hozza fel példaként, amit időnként a szállodai fürdőszobákban találunk. Az efféle tárgyak az esztétikai tapasztalat olyan formáit válthatják ki, amelyek egyfajta megszakításként jelentkeznek a hétköznapi jelenségek folyamában”, áll a könyv egyik helyén.) Ezt az élményt és ezt az állítást (illetve ennek az elképesztő mélységű leágazásait) teszi vizsgálat tárgyává Thomas Leddy könyve, amely felületes olvasásra egyáltalán nem ajánlott, annyira komplex és összetett, illetve annyi információ és tudás halmozódik fel benne.

Mindig megható a tudós emberek azon igyekezete, hogy a hétköznapi népek evidenciaként kezelt tapasztalatát rendszerbe helyezzék, tudományos igénnyel képesek legyenek leírni és felmutatni, körüljárni. Ez az igyekezet jelentkezik és látszik gyönyörűen a Rendkívüli és mindennapi című kötetben, amelyik – mint a legnagyobb munkák általában – nem elégszik meg csupán saját kutatási területe, diszciplínája ismertetésével, hanem széles kitekintéssel igyekszik kontextusba helyezni minden állítását.

Thomas Leddy könyve csak azzal, hogy áttekinti a szépség és az esztétikai tapasztalat fogalmát, megvizsgálja a kifejezésük lehetőségeinek nyelvi és tárgyi regisztereit, valóságos filozófiai és esztétikatörténeti gyorstalpaló tanfolyamot is tart az érdeklődő olvasónak: tényleg lenyűgöző mennyiségű szakirodalmi utalást, összefüggés-felfejtést, valamint ki-, át- és betekintést dolgoz fel. (Itt kell kiemelnem a fordítás minőségét: Pápay György igen pontos munkáját, amellyel nemcsak a nyelvben, de a témában való jártasságát is bizonyítja.)

Miután a szerző rendet vág a korábbi elméletek sűrűjében, bevezeti saját, „auráról” alkotott elméletét, mely így hangzik: „Az aura egy megtapasztalt tárgy olyan fenomenológiai jellemzője, amelyhez örömmel viszonyulunk, esetleg az üröm és a fájdalom egyfajta keverékével (mint amikor valaminek a rútsága nyűgöz le bennünket)”, és a továbbiakban ezt fejtegeti. Szellemes, okos, mindig kontextusba helyező és abban gondolkodó mondatokat olvashatunk, és ez az érvelés még azt is megengedi magának, hogy olykor relativizálja, elviccelje, kilógalólábazza saját magát – például amikor a saját tapasztalatát igyekszik az önmaga által felállított rendszerbe játékosan beilleszteni: „Az aura fogalma válasz arra a felismerésre, hogy az esztétikai tapasztalat nem azonosítható egyértelműen az örömmel. Vannak örömök, amelyek nem járnak együtt aurával, például az, amit valamilyen hétköznapi édesség megkóstolása nyújt (ami viszont nem szükségszerűen igaz egy különleges belga csokoládé esetében).”

Leddy tudóstársakkal vitatkozik, következtet és összegez, majd megállapítja (többek között) az alábbiakat: „Azt próbáltam bemutatni, hogyan válhat az esztétika egységes területté, ha elismerjük a művészet és a hétköznapi élet dialektikus viszonyának központi szerepét”, illetve: „Kitartok […] amellett, hogy a hétköznapi jelenségek esztétikai tapasztalata olykor fenséges is lehet, és hogy az efféle fenséges tapasztalat az emberi tapasztalat csúcspontja közé tartozik, amelyhez már-már vallási élmény társul.” Amennyiben tehát az önök szépérzéke és -érzékelése eddig nem volt rendszerbe szedve, Thomas Leddy könyve tanulságos és szórakoztató segítséget nyújthat, magasrendű olvasásélmény-jellege mellett.

Thomas Leddy: Rendkívüli és mindennapi. A hétköznapi élet esztétikája. Pars Pro Toto – az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet sorozata. Fordította: Pápay György. MMA Kiadó, Budapest, 2020.