
Fotó: Gőz József Miklós
Egy hét múlva a következő szombaton már a szintén nehéz, ám vidámabb őszi munka a szüret jegyében látogathatnak ki a térre az érdeklődők, ahol folklór műsorok, régizene és kézműves élelmiszerek várják őket. A szervezők italról is gondoskodnak, mustot és bort is lehet majd inni. Előbbiért és a szőlőért nem kell fizetni, mindenki ihat, ehet kedvére, amíg csak el nem fogy, csak a borért. S ki más lehetne a délután zenésze, mint Heith Lóránt, az érmelléki szőlész és borász, valamint együttese. A zenét a Bordó Sárkány Régizene Rend szolgáltatja.
Két hét múlva, a magyar festészet napján az alkotásé lesz a tér, Palettán az ősz jelszóval. Beavatják a nézőket a festészet, a Debrecenben nagy múltú nyomdászat munkafogásaival, mindenféle festészeti technikával. A hátteret debreceni jazz zenekarok muzsikája adja.
Három hét múlva táncvigalom lesz, és a bőrrel kapcsolatos mesterségek vására kiállítása.
Így megy ez több héten keresztül. A november 14-ig hátra lévő hétvégéken megismerkedhetünk a kelta eredetű Halloween történetével, Samhaintól a töklámpásig címmel. Kísérőzeneként ősi ír–kelta dallamokat játszik a Sonivivius Vappae és a Bran együttes. Novemberben előbb a vadászat és az erdő adja a fő témát (igazi vadászkürt együttes zenéjével), majd jön a végpont, a Márton-nap, amely egyaránt kötődik az evéshez (Márton-napi lúd: aki Mártonkor ludat nem eszik, egész évben éhezik) és az iváshoz (az újbor megkóstolása: A bornak Márton a bírája). Sőt, a térre jönnek más, libával kapcsolatos műveletek, tollfosztás, libatoll metszése írószerszámmá. Mindenki írhat is, ha tud, a maga által metszett tollal. Egyszóval másfél hónapon át minden hétvégén irány a debreceni Dósa nádor tér.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!