Mészöly Miklós Molnár Miklós néven született Szekszárdon, 1948-ban vette fel írói névként az egyik felmenő ág Mészöly vezetéknevét. A folyton megújuló pannon táj egész életére és művészetére hatással volt, csakúgy, mint a zene. Gyermekkorában ugyanis Bartók Béla első feleségétől, Ziegler Mártától tanult zongorázni, a Mikrokozmosz darabjain át látta és ismerte meg a zene világát, amelynek szigorúan komponált egyszerűsége prózaírói munkásságára is hatott. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán diplomázott 1942-ben. Rá egy évre azonban katonai frontszolgálatra hívták, a háború borzalmaiból menekülve szerb, majd szovjet fogságba esett. Amikor 1944-ben hazatért, fizikai munkásként dolgozott, volt terménybegyűjtő, burgonyabiztos és malomellenőr is. Ezután Szekszárdon lapszerkesztő lett.
Vadvizek címmel jelent meg első novelláskötete, amelyet már Mészöly Miklós néven publikált. Ekkoriban ismerkedett meg Polcz Alaine pszichológus-tanatológussal, a magyar hospice-mozgalom egyik meghatározó alakjával, akit 1949-ben feleségül vett. Kapcsolatuk megrendítő lenyomata, dokumentuma a 2017-ben megjelent A bilincs a szabadság legyen című kötet, amely mintegy ötven éven át tartó levelezésüket adja közre. Mészöly az ötvenes évek elején a bábszínház dramaturgja volt, majd munkanélküli lett, az ezt követő időszakban a Magyar Rádió gyermek- és ifjúsági osztályán vállalt feketemunkát, elsősorban meséket írt. Szabadfoglalkozású íróvá 1956-ban vált, s ugyanebben az évben jelent meg első jelentős műve, a solymásztelepen játszódó Magasiskola című kisregény, amelyből 1970-ben Gaál István rendezett nagy sikerű filmet. Részt vett az írószövetség követeléseit rögzítő nyilatkozat megfogalmazásában 1956-ban, ám emiatt a forradalom után hallgatásra kényszerült.

Fotó: MTI/Tóth István Csaba
Az atléta halála (1966) francia nyelven jelent meg először, majd a magyar kiadással egy időben németül is. A Jelentés öt egérről (1967) című elbeszéléskötet címadó novellája megrendítő tanulmány az ember végletes kiszolgáltatottságáról, a holokauszt gyalázatáról. „A szenvedélyes érdekeltség drámáját” követi az ószövetségi templomi nyomozó története, a Saulus (1968). E regényben a koncentrált elbeszélés, a parabolisztikus jelentéssűrítés a létélményt, személyiségállapotot nem mint pszichológiai anyagot, hanem formaalakító műalkotáselemet működteti. Később a különböző időkben-terekben folyó eseménysorok párhuzamos, egyidejűsítő elbeszélése válik meghatározóvá, ezt tapasztaljuk a Megbocsátás (1984) című kisregényben, a kilencvenes évek rövidprózájában és a Családáradás (1995) című regényben is.