Eleonóra 2024. február 21.
logo

Negyvenöt éve indult az Egymillió fontos hangjegy

Csatári Bence
2021.01.03. 08:00
Negyvenöt éve indult az Egymillió fontos hangjegy

Éppen negyvenöt éve, 1976. január 3-án indult útjára a Magyar Televízió (MTV) korszakos és úttörő jelentőségű könnyűzenei műsora, az Egymillió fontos hangjegy, amelyben szinte a teljes akkori magyar élmezőny helyet kapott. Az első adásnak nem adtak túl sok műsoridőt, mindössze negyedórát, este héttől negyed nyolcig, amibe öt zeneszámot tudtak beleszuszakolni, máskor húsz perc is jutott neki, akkor hat számot adhattak le. Az engedményeket valószínűleg abból a megfontolásból tette a médiát is irányító hatalom, hogy a korabeli könnyűzenei élet méltán népszerű szereplői felháborodva nyilatkozgatták – már ahol megengedték nekik –, hogy az NDK-ban 1975-ben több magyar pop-rockzene ment adásba, mint hazánkban. Ez is hozzátartozott az éppen ezért a legvidámabbnak korántsem mondható barakkhoz, amit Magyarországnak hívtak.

Az első adást Molnár György rendezte és Tánczos Gábor szerkesztette, szignálzenéje pedig – ahogy a későbbiekben is mindig – a Brecker Brothers Sneakin Up Behind You című számának egy részlete volt. A műsorról előzetes beharangozót a Magyar Ifjúság egyáltalán nem közölt, az Ifjúsági Magazinban viszont Tánczos Gábor – aki Módos Péterrel felváltva szerkesztette az adásokat – nyilatkozott róla az indulása után közvetlenül. Mint az interjúban közölte, valóban fennállt a bizarr helyzet, hogy egynémely külföldi szocialista országban többet szerepeltek a magyar könnyűzenei előadók, mint itthon, de ennek magyarázata szerinte „egy belső, televíziós átszerveződés, műsorstruktúra-változás átmeneti gondjaiban található meg”. A sorozat címét Mark Twain Az egymillió fontos bankjegy című elbeszéléséből kanyarította ki a poéngyáros zenei szakíró és szerkesztő Tardos Péter, de ahogy Tánczos Gábor – aki korábban trombitált a Bergendyben – magyarázta, „a számok nem pontosak, csak hozzávetőlegesek: egy háromperces dal körülbelül két-háromszáz hangjegyből áll, ha ezt szorozzuk az adásonkénti öt-hat dallal, és az év ötvenkét hetével, nagyjából a millió felé járunk”.

Tánczos Gábor korábban a Bergendy együttesben trombitált
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Tánczos Gábor a frissességre és a változatosságra helyezte a hangsúlyt a vele készített interjúban, amelyben kinyilatkoztatta, hogy az 1976-es esztendő új könnyűzenei termését igyekeznek a lehető legszélesebb spektrumon bemutatni. (Itt azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ha egy együttes vagy egy szólista nem jutott korábban rádiófelvételhez vagy akár kislemezfelvételhez, vajmi kevés esélye lehetett a műsorba kerülésre.) A különböző könnyűzenei intézményeknél – leginkább a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál – sztárolt művészek számára azonban megadatott az esély, hogy akár egy éven belül többször is képernyőre kerüljenek, és ha egy számuk kiváltképp sikeres volt, azt meg is ismételhették.

Könnyűzenei KGST

Korszerű sorozatnak tervezték indulásakor, amelyben ugyan nem a trükkök felvonultatása volt a cél, de a korszak technikai vívmányainak bátor alkalmazását célul tűzték ki, s ennek megvalósítása a két rendezőre, Born Ádámra és Molnár Györgyre hárult. Elképzeléseik szerint a külföldi sztárokat hazánkba látogatásukkor kameravégre szeretnék kapni, de rögtön hozzátették a kor szellemének megfelelően, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) könnyűzenei téren történő megvalósítását is várják a műsortól. Mai magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy az unalmasabbnál unalmasabb zenét játszó – tisztelet a kivételnek –, szocialista relációból érkezett bandákat is vendégül kellett (volna) látniuk a műsorban. Mindezt félretéve Tánczos Gábor azt hangoztatta, hogy „a válogatásunkon és a dalokon múlik, hogy egyetlen koncepciónk érvényesüljön, nevezetesen: színvonalas szórakoztatás kerekedjen ki, a popmuzsika közönségének megelégedésére”.

Módos, a gazda

A műsor mozgatórugója, szellemi kiagyalója, vezetője és így legfőbb gazdája azonban Módos Péter volt, aki arról mesélt, hogy az MTV Szórakoztató- és Zenei Főosztályt alapító és vezető Fellegi Tamással való afférja miatt – kicsit összeszólalkoztak Módos hosszú haja miatt – sokáig nem engedték az ötleteit megvalósítani. A komolyzene-kedvelő Fellegi Tamásnak 1975 végi távozásakor – nyilván „minden mindegy” alapon – ugyanakkor az volt az egyik utolsó intézkedése, hogy végül mégis engedélyt adott egy könnyűzenei műsor indítására Módos Péternek, s ez lett az Egymillió fontos hangjegy. Vagy a lelkiismerete kínozta Fellegit, vagy jobb belátásra tért, esetleg mindkettő, a lényeg az, hogy mire Nagy Richárd MTV-elnök kitette a szűrét, már nélküle ugyan, de beindult a műsor. A már nyolcadik éve az MTV-nél dolgozó Módos Péter ekkor került kormányrúdhoz, kvázi szabad kezet kapva válogatott a zenei stílusok között, merthogy rászolgált a felettesei bizalmára, így egyszemélyes szűrőként, ha úgy tetszik, a legfontosabb pártállami médium egyik kontrollembereként szabályozta, ki kerülhet be a mindenható és egyetlen Magyar Televízióba. Jó volt vele jóban lenni, hiszen aki nem így tett, nem sok eséllyel pályázott szereplésre a főműsoridőben, szombatonként közvetített adásban.

A Magyar Televízió történetében először közvetítőkocsira szerelt tévékamerával készítenek felvételt az Egymillió fontos hangjegy című műsor munkatársai 1977-ben
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

Az ötnótás szerkezet adta magát a negyedórára, így ha valamelyik túl hosszú volt, abból levágták az elejét vagy a végét (netán mindkettőt), hogy az átlag három perchez igazítsák, ha pedig egy másikat az előadói túl rövidre szabtak, akkor a különbözetet átadták egy másik szerzeménynek úgy, hogy átlagban mindkettő három percre jöjjön ki. A szigorú műsoridő azért volt indokolt, mert a Híradónak pontban fél nyolckor el kellett kezdődnie.

Állítólag Nagy Richárdnak az volt az egyik szárnyra kapott mondása a házon belül, hogy őt nem érdekli, mi zajlik két Híradó között a tévében, de a hírműsornak igazodnia kell a párt által diktált politikához.

Az is előfordult, hogy nem feltétlenül új számot mutattak be, hanem három-négy éveset, de egy zeneszám átdolgozásának is helyet adtak néha. Az első Egymillió fontos hangjegy műsorában Módos Péter naptára szerint két Fonográf-szám is helyet kapott, egy az elején, egy a végén (Rám vár az élet, Ha felépül végre a házunk), illetve Delhusa Gjon előadta az Úgy múlik el, Cserháti Zsuzsa a Haragszik az ég és Victor Máté a Nehezen élsz című dalokat. Módos Péter hamar belátta, hogy ezt a munkát nem végezheti heti rendszerességgel egyedül, mert túl megterhelő, így megosztották egymás között a havi húsz-huszonöt dalra jutó munkát heti váltásban Tánczos Gáborral.

Olcsó műsor, szocialista erkölcs

A két szerkesztő egyeztetett egymással, mert az roppant kínos lett volna – nem is fordult elő a műsor nettó mintegy hétéves történetének 278 műsorában –, ha ugyanaz a szám kétszer egymás után adásba kerül. Módos Péter saját bevallása szerint soha nem az ízlése döntött abban, hogy melyik műsorba milyen dal kerüljön (ennek cáfolása vagy megerősítése megérne egy fejezetet egy pszichológiai disszertációban), ő szerkesztőtársával csak arra ügyelt, hogy a beat-, pop- és rockmuzsika mellett a frissebb hangvételű táncdalok kerüljenek a repertoárra, de ugyanígy a diszkóműfajt is képviselje többi között Szűcs Judith, a Neoton vagy a Boney M, valamint helyet kapjon a többi műfajból a Benkó Dixieland Band, Deseő Csaba vagy éppen Kovács Andor. A műsor alapvetően úgy állt össze, hogy a hangfelvétel a rádióban vagy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában már korábban elkészült, ehhez kellett a mozgóképet összeállítani, magyarán playbackeltek a zenészek az Egymillió fontos hangjegyben, kivéve érthető módon a koncertbejátszásokat. A szocialista országokat tömörítő Intervíziótól, valamint a színvonalasabb produkciókat gyártó Eurovíziótól is kaptak számokat a műsorba, előbbieket azonban jócskán megválogatták, hiszen a keleti blokk országai nehezen tudtak újdonságot és nívót nyújtani.

Mafilm-telep, készül az MTV Egymillió fontos hangjegy című műsora a Karthágó együttesről, 1979-ben
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

A rendező az adások többségében Bodnár István volt, rajta és a már említett Molnár Györgyön kívül még Kenyeres Gábor jegyzi a produkciókat, illetve az is előfordult, hogy Módos és Tánczos is rendezett. A műsorvezetők Keresztes Tibor, alias Cintula (tőle elég hamar megváltak, mert állítólag nem készült fel rendesen), Dévényi Tibor, B. Tóth László és D. Molnár György voltak. A szerkesztők alapesetben maguk vágták az anyagokat, ami a spórolás egyik eszköze volt, ezzel kapcsolatban egyébként a műsor készítői úton-útfélen hangoztatták, hogy olcsó műsort gyártottak. Valószínűleg ez nem is állt messze a valóságtól, de azt megjegyezhetjük, hogy ebben az időszakban bizony jogos érv is lehetett a műsor létjogosultságát bizonyítandó a különböző vélt vagy valós támadásokkal szemben, nem beszélve arról, hogy

a könnyűzene sokáig – 1980-ig – ezzel az egyetlen műsorral jelentkezett rendszeresen a Magyar Televízióban,

ami meglehetősen szerény kereteket jelentett még szocialista korrelációban is.

Módos Péter a vele készített, tavaly kiadott interjúkötetben elmondja, hogy kizárólag kamera- és mikrofonképes produkciókat vihettek a műsorba, ami lényegében azt jelentette, hogy a szocialista erkölcs védelmének jegyében nem mehetett adásba erotikus mozdulat, és ugyanezen az alapon ilyesmi verbálisan sem jelenhetett meg. Ugyanígy a politikailag kényes témákat vagy a nem egyértelmű megfogalmazásokat sem karolhatták fel, a műsor indulásának évében azonban az Illés – mint ebből a szempontból az egyik fő probléma – már nem létezett, a helyét betöltő Fonográf pedig első pillantásra jóval konszolidáltabbnak tűnt.

Azt a zeneszámot, amit Módos Péter és Tánczos Gábor kényesnek ítélt a fenti szempontok szerint, nem vették be a repertoárba, még akkor sem, ha netán készült már róla rádió- vagy lemezfelvétel.

(Nem ebben a műsorban, de 1982-ben a Bikini együttessel készült televíziós show erre jó példa, mert a zenekar a lemezéhez készítette a filmes felvételt, de a televízióban a főosztályvezető nem engedte adásba, mert meglátása szerint a zenekari tagok az egyik számban, ami ráadásul oroszul szólt, az alkohol fogyasztására biztatták a fiatalokat, így az egész műsort leállították.) A zenészek képviselői persze kilincseltek rendesen Módosnál, hogy bekerüljenek a műsorba, ő pedig, ha a kritériumoknak megfeleltek, teljesíthette a kérésüket. Állítása szerint akkor nem tett be dalokat a műsorba, ha hamis volt egyik-másik énekhang, ritmushiba akadt benne, vagy a hangzás nem volt valami miatt megfelelő a velük készült felvételen. Módos Péter úgy emlékszik, ilyen ritkán fordult elő, sőt olyan műsorokat is készítettek, amelyekben kizárólag egyetlen előadó szerepelt, mint az Edda Művek vagy Máté Péter.

Máté Péter és az őt kísérő gyerekek kórusa, új dalának felvételén a Magyar Rádió stúdiójában, 1980-ban
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Még azt is hozzátette, hogy néhanapján egyáltalán nem ismert zenekarokat is megtekintett egyik-másik művelődési házban, és arra is akadt precedens, hogy innen választotta ki a következő műsor valamelyik szereplőjét. Az Egymillió fontos hangjegy hét éven keresztül tartó sikerszériája azonban a sztárzenekaroknak és előadóknak volt köszönhető. Az ő számaikat követelték tömegesen a nézők az MTV-nek írt leveleikben, amikor öt év megfeszített tempó után egy évre szünetelt a műsor, így további két évre újraindították az Egymillió fontos hangjegyet, hogy sok felhőtlen pillanattal ajándékozza meg a nagyérdeműt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.