Debreczeni Ferenc ötven éve csatlakozott az Omegához

Amikor gyerekkorában klarinéton kezdett el tanulni, nem gondolta volna, hogy Magyarország legtovább működő és nemzetközi szinten is legnagyobb hírnévre szert tevő rockzenekarában, az Omegában fog dobolni. A több mint három évtizede Liszt Ferenc-díjas, 2013 óta pedig Kossuth-díjas Debreczeni Ferenc fél évszázada nyűvi az ütőhangszereket „Kelet-Európa Rolling Stones”-ában.

Debreczeni Csaba Fotó: Fortepan/Erdei Katalin

Az 1948-ban Gyöngyösön világra jött későbbi dobos szülővárosa zeneiskolájában nyolc évig klarinétozni tanult, amiről a szintén nádfúvós szaxofonra szeretett volna váltani, mert az tetszett neki a legjobban. Mivel nagyon jól ment neki, iskolája szimfonikus zenekarában bérelt helye volt első klarinétosként egészen addig, amíg a dobosuknak tüdőgyulladása nem lett, akinek a helyére őt delegálták, mondván, hogy az akkor már doboló bátyjától (Debreczeni Csaba, aki később a Sámson, majd a Bergendy zenekar oszlopos tagjaként vált ismertté; 1977-ben a Kisstadionban az LGT-s Karácsony János és Debreczeni Csaba is meghívott vendég volt az Omega-koncerten, amelyen utóbbi közös dobszólót mutatott be öccsével a nagyérdeműnek) biztosan sok mindent ellesett, főleg, amikor közösen elemezték a nyugati rádióadók műsorait. Mivel dobfelszerelésük nem volt, így a különböző helyi (az Autóközlekedési Vállalat, a bányász és a tiszti) klubokból szedték össze a hozzávalókat, hogy ezzel a szedett-vedett felszereléssel menjenek el a gyöngyöspatai bálba, egy este nyolctól hajnal ötig tartó mulatságba játszani. A dobfelszerelés mindössze egy állótamból, egy pergőből és egy lengő cintányérból állt, ezen próbálta meg – ahogy Debreczeni Ferenc fogalmaz – imitálni a szerepét, ami „érdekes volt és sajátságos”, de még inkább cikinek minősült ilyen körülmények között játszani. Az immáron rocktörténeti hagyománnyá vált legendárium szerint innen a máig tartó Ciki becenév.

Debreczeni Ferenc
Fotó: Fortepan/Erdei Katalin

A Devils után már az élvonalba tartozó Neotonban püfölte a bőröket, vele vették fel az első nagylemezüket Bolond város címmel, amiről korábban szintén írtunk. A lemezt 1970-ben vették fel, de átcsúszott a megjelenése a következő évre, így az immáron fekete korongokon is hallható zenei anyag élő népszerűsítésében már nemigen vehetett részt. Hogy ne nagyon unatkozzon – és mintha a jövőbe látott volna, hogy passzoljon a majdani zenekarának „civil” végzettségeihez is – járt a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára is. „Amikor megtudtam, hogy rám szavaztak, onnantól kezdve volt még egy turnéja az Omegának, és akkor elmentem, és a színpad széléről néztem. Már akkor nagyon tetszett az a stílus, amit az Omega játszott” – emlékezett a váltás pillanataira a dobos, akit az Omega tagjai már a repülőtéren fogadtak, amikor hazatért a Neotonnal Ghánából és Nigériából. Kóbor János utalt arra, hogy miután Laux József és Presser Gábor elhagyta az Omegát, óhatatlanul, önszántukon kívül tagcserét kellett végrehajtaniuk: „Négyen maradtunk, és azon törtük a fejünket, hogy mi lehet a legkisebb változtatás, amivel tovább tudunk működni. Végül úgy döntöttünk, hogy csak egy dobost veszünk fel. Ki is néztük magunknak Debreczeni Ferit a Neotonból, akit akkor láttunk, amikor az előző ORI-turnén 1970-ben előttünk játszottak, és nagy feltűnést keltett dobolásával. A Neoton egyébként is nagyon jó, feltörekvő rockzenekar volt még akkoriban, így le lehetett mérni, hogy ebben a stílusban mit tud a dobosuk. Mindenkinek volt ötlete a dobos posztra, volt, aki Brunner Győzőt ajánlotta (furcsa véletlen, de az ő neve állítólag még az LGT-nél is felmerült, persze kérdés, hogy mennyire komoly formában), aki az akkoriban már átjáróházzá vált Metro oszlopos tagja volt, de még egy meghallgatás erejéig a pályája elején álló Solti János is eljött hozzánk az E épületbe. (Sőt állítólag a későbbi Piramis-tag Köves Miklós is szóba került.) Végül Feri, becenevén Ciki jött a zenekarba, miután már nem rajta múlt, hogy a Neoton egyébként nélküle sem ott folytatja, ahol addig tartott, mert Som Lajos és Balázs Fecó is új zenekarban gondolkodott – ez lett a Taurus. Debreczeni Feri dobolása azért volt már akkor is különleges, mert nem csupán alapokat adott a számoknak, hanem valóságos dallamokat is tudott előcsiholni a hangszeréből.” Az első kislemez, amit Debreczeni Ferenccel vett fel az Omega, a Hűtlen barátok és a Szomorú történet című számokat tartalmazta. A Hűtlen barátok – nem volt nehéz kitalálni – az eltávozott zenészeknek vagy zenészekről szóltak, akikkel szemben azonban haragot az elhagyottak soha nem éreztek, de S. Nagy István ötletére végül ezt a szöveget alkalmazták.

Az Omega együttes 1971-ben, a doboknál Debreczeni Ferenc
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Nem volt minden annyira egyértelmű azonban, sőt, ha lehet azt mondani, az Omegában nehezebb helyzetbe került Debreczeni Ferenc, mint korábban a Neotonnal. A nagylemezkészítés útja ugyanis nem volt kikövezve előttük, hiába tettek már le az omegások három sikeres LP-t az asztalra. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetősége ugyanis nem felejtette el nekik, hogy 1970-ben a spanyolországi Barbarella Fesztivál után egyáltalán felmerült bennük, hogy még kitérőt tesznek Franciaországba egy rádiófelvétel kedvéért – a Gyöngyhajú lányt akarták rögzíteni velük –, amire nem kaptak engedélyt, így rendes fiúkként haza is jöttek. A féltékenység és a kiemelkedés okozta hazai irigység azonban átmenetileg nem engedte meg nekik nemcsak azt, hogy az addigi legsikeresebb dalukat nyugaton népszerűsítsék, de még egy ideig azt sem, hogy itthon stúdióba vonuljanak, és kiadjanak egy új lemezt. Így parkolópályára akarták tenni őket, és Debreczeni Ferencnek valószínűleg az sem jelentett vigaszt, hogy korábbi bandája, a Neoton is sokat várt – egészen 1976-ig – az újabb lemezére. Az Omega ennél fifikásabb volt, és e helyütt most nem részletezendő körülmények között végül felvették a következő nagylemezüket Élő Omega címmel, ami egyrészt arra utalt, hogy ők továbbra is megmaradtak, másrészt azt is, hogy 1972-ben koncertlemezzel lepték meg rajongóikat. Mindeközben az LGT, ahová Presser és Laux távozott, már 1971-ben megjelentethette a bemutatkozó albumát, ami egyébként a hazai átütő sikert még nem hozta meg a bandának.

A dobos nagy debütálására aztán 1971 tavaszán került sor a prágai Lucerna stadionban a harmadik csehszlovák (bár olyan nép, hogy csehszlovák, soha nem létezett) beatfesztivál keretében. Két hét próbálás elegendő volt ahhoz, hogy a fiúk összerázódjanak, és óriási sikert arassanak északi szomszédjainknál. Az Omega akkori újsütetű dobosa így emlékezik szakmai életének talán legfontosabb mérföldkövére: „Ez egy fesztiválkörnyezetben volt, az összes kelet-európai nagy zenekar, nagy név ott volt. De nekünk ez komoly megpróbáltatás volt annak idején, mint egy ebben a felállásban debütáló zenekarnak. Bizony a zabszem nem fért oda, ahová szokták mondani, de valamilyen módon megnyertük a közönséget és nagyon nagy sikerünk volt.” Debreczeni Ferenc az Élő Omega mellett – ez volt az első nagylemez, amin szerepelt az Omegában – több zenésztársával együtt az Időrablót tartja a kedvenc lemezének a sajátjaik közül, mert az szerinte az együtteshez kitűnően fazonírozva, nekik jól álló stílusban, jó időzítéssel került a boltokba, és valóban, az eladási számok is azt támasztják alá, hogy ez volt a legsikeresebb vállalkozásuk: a statisztikák szerint világszerte mintegy kétmillió példányt adtak el belőle (érdekes módon Magyarországon nem ez, hanem a Gammapolis lett a nyerő, az Időrabló csak a második helyezett az eladási összesítések szerint).

Kóbor János, Benkő László és Debreczeni Ferenc dedikálnak az Időrabló című lemez bemutatóján
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Amikor a rockhullám kicsit elült, és a nemzetközi trendek sem kedveztek az Omegának, illetve amit ők szerettek volna művelni, arra nem feltétlenül keletkezett elementáris erejű igény, kicsit leálltak, amiben nyilván benne volt az a huszonöt-huszonhat esztendő is, amit maguk mögött hagytak, illetve annak minden fáradtsága. 1987-ben az együttes dobosa így nyilatkozott: „Itt van ez a huszonöt éves évforduló, a szívünket, lelkünket tettük ebbe a zenébe, s rádöbbenek, hogy minek csináltuk: mert itt van Isaura, a 3+2, a C. C. Catch, s a dolgok magyar résztvevője, s ezekre özönlik a közönség.” Az átmeneti elkeseredettséget az aktív zenélésen kívüli ambícióik kielégítésébe ölték, de az 1994-es visszatérés után Debreczeni Ferenc volt az egyik leglelkesebb támogatója a folyamatos turnézásnak és lemezkészítésnek. A mintegy másfél évtizede mondott szavai Benkő László és Mihály Tamás halála utáni időszakban is lelket tudnak önteni az itt hagyott társakba: „Igazán most érzékelem azt, hogy a korábbi években, évtizedekben mennyi mindent adtunk az embereknek, ami által a mai napig is, de talán a jövőben is még mindig kíváncsiak ránk, mert nyomot hagytunk az emberekben. Ez köszönhető annak, hogy keresztül-kasul jártuk Európát. Mindez addig folytatható, amíg fel tudunk menni a színpadra.” Debreczeni Ferenc az Omegán kívül is aktívan zenél – ezt a koronavírus-járvány sajnálatos módon átmenetileg szünetelteti –, a szintén a nagynevű együttest erősítő gitáros, Szekeres Tamás szólólemezein közreműködik, velük mintegy fél tucat lemezt ki is adtak, valamint szülővárosában belépett az orvosokból álló dr. Rock nevű zenekarba, akikkel szintén készített két hanghordozót.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=t2RTxBcf-fU[/embed]