Kerekes Band: félúton az autentikus paraszti muzsika és a rock között

Fehér Zsomborral, a kétszeres Fonogram-díjas, 25 éves Kerekes Band frontemberével beszélgettünk a zenekar alakulásáról, aktualitásairól.

– A zenekarunk egy nem létező, saját utat választott. Ebben a konzervatív népzenei és progresszív vonalban, a „népi-urbánus vitában” valahol középen vagyunk jelen. Lázadók vagyunk, és így, hogy ösztönösen, a saját fejünk után mentünk, még inkább hatalmas elismerés, hogy a szakma két Fonogram-díjjal is kitüntetett minket. A célunk mindenképpen az volt, hogy megtartva a magyar népzene karakterét, dallamvilágát – de felismerve annak rögtönzésre, variálódásra való képességét – egy olyan, csakis a Kerekes Bandre jellemző saját zenét hozzunk létre, amely képes szervesen ötvöződni a könnyűzenével, a jelenkor népszerű zenéjével, mondhatni a mai népzenével – ahogy azt Sebő Ferenc nevezi. A magyar népzene mindig is ki volt téve a történelem divathullámainak (udvari zene, vándordeákdalok, verbunkos), ezért túlzás lenne azt állítani, hogy változása véget ért. Ez a folyamat nálunk is megfigyelhető, hiszen népzenészek már rég nem vagyunk, de még rockzenészek sem. Tény, hogy kívülállók, mondhatni törvényen kívüli betyárok vagyunk a szakmában, a népzene vadhajtásai. Azt viszont nem lehet ránk mondani, hogy azért kezdtünk el etnofunkot játszani, mert a népzenét már nem tudjuk.

– Milyen zene áll önhöz legközelebb, van példaképe?

– Mivel 10-12 éven keresztül folyamatosan gyimesi, palóc és moldvai zenét hallgattam, ráadásul édesanyám palóc viseleteket újrafogalmazva lett a Népművészet Mestere, így a népzene, a népművészet az anyanyelvem része. De a kedvenc előadóm, példaképem Jimi Hendrix. Példaértékű az a négy év, ami alatt alkotott. Egészen elképesztő, hogy ennyi idő alatt lerakott egy máig megkerülhetetlen életművet, aminek már 25 éve rabja vagyok. Hendrix zenéjét is az anyanyelvemnek tekintem. Ezt a két nyelvet ötvözöm a zeneszerzői munkában és valósítom meg a saját hangszeremmel, vagyis ,,furulyán gitározom”.

– Mi lehet a közös Jimi Hendrix zenéjében és a magyar népzenében?

– Az, hogy mindkét esetben van egy erős gyökérzet. Ami Hendrixnek a blues volt, az nekünk a keleti örökségünk. Közös az energia és az erő is, amivel megszólal. A parasztzenészeknek is fontos volt, hogy a lehető leghangosabban szólaljon meg a hangszerük, azért, mert a fülünk jobbnak hallja, ami hangosabb. Ezért nekik is kihívást jelentett, hogy mitől szól jobban a tekerő, a hegedű vagy az ütőgardon.

Népi rock and roll
Fotó: Kerekes Band

– A banda többi tagja is érdeklődik más műfajok iránt? Van közös nevező?

– Szerencsére mindannyiunknak megvan a saját zenei ízlése. A közös nevező talán az, hogy mindannyian olyan előadókat hallgatunk, akik megizzadnak zenélés közben, akik a színpadi jelenlétet ünnepnek, varázslatnak tekintik, és ott a maguk szakrális rítusát mutatják be. Van köztünk olyan, aki szereti a 70-es évek rockzenéjét, de van, aki inkább az elektronikus zenét vagy a reggae-t kedveli. Nincs olyan halmaz, ami közös lenne a zenei érdeklődésünket tekintve. Egyetlenegy van, a Kerekes Band zenéje.

– Mi volt a céljuk a műfajfeszegetéssel?

– Van egy furcsa, megkövesedett gondolat a népzenével kapcsolatban, miszerint megállt, véget ért valahol a 70-es években. A napokban olvastam Manga János gyűjtésében egy fedémesi asszonytól: „Még nekem az édesanyám divatjok is megvót, de később már mást hordtunk: kázsmér kendőt és blúzt vettünk fel.” Itt a lényeg. Mi nem akarjuk elhinni, hogy ez a folyamatos változás és fejlődés megállt, ezért egyértelmű, hogy felhasználjuk a jelenkor zenei megoldásait, hangtechnikai vívmányait.

– A csaknem harminc külföldi ország közül, amit megjártak, melyeket emelné ki, és miért?

– Szívügyeink a keleti országok, mint például Kazahsztán és Azerbajdzsán. Tervezzük, hogy ősszel visszamegyünk, mert olyan szeretetet kaptunk, ami összehasonlíthatatlan egy nyugati ország fogadtatásával. Angliában, Írországban teljesen máshogy kezelnek bennünket, szemben a Kelettel, ahol a szemükben egy olyan nép vagyunk, akik belőlük származnak. Így gondolnak ránk, és ezt a szeretetteljes, testvéri odafigyelést éreztetik is velünk elég erősen.