– A zenekarunk egy nem létező, saját utat választott. Ebben a konzervatív népzenei és progresszív vonalban, a „népi-urbánus vitában” valahol középen vagyunk jelen. Lázadók vagyunk, és így, hogy ösztönösen, a saját fejünk után mentünk, még inkább hatalmas elismerés, hogy a szakma két Fonogram-díjjal is kitüntetett minket. A célunk mindenképpen az volt, hogy megtartva a magyar népzene karakterét, dallamvilágát – de felismerve annak rögtönzésre, variálódásra való képességét – egy olyan, csakis a Kerekes Bandre jellemző saját zenét hozzunk létre, amely képes szervesen ötvöződni a könnyűzenével, a jelenkor népszerű zenéjével, mondhatni a mai népzenével – ahogy azt Sebő Ferenc nevezi. A magyar népzene mindig is ki volt téve a történelem divathullámainak (udvari zene, vándordeákdalok, verbunkos), ezért túlzás lenne azt állítani, hogy változása véget ért. Ez a folyamat nálunk is megfigyelhető, hiszen népzenészek már rég nem vagyunk, de még rockzenészek sem. Tény, hogy kívülállók, mondhatni törvényen kívüli betyárok vagyunk a szakmában, a népzene vadhajtásai. Azt viszont nem lehet ránk mondani, hogy azért kezdtünk el etnofunkot játszani, mert a népzenét már nem tudjuk.
– Milyen zene áll önhöz legközelebb, van példaképe?
– Mivel 10-12 éven keresztül folyamatosan gyimesi, palóc és moldvai zenét hallgattam, ráadásul édesanyám palóc viseleteket újrafogalmazva lett a Népművészet Mestere, így a népzene, a népművészet az anyanyelvem része. De a kedvenc előadóm, példaképem Jimi Hendrix. Példaértékű az a négy év, ami alatt alkotott. Egészen elképesztő, hogy ennyi idő alatt lerakott egy máig megkerülhetetlen életművet, aminek már 25 éve rabja vagyok. Hendrix zenéjét is az anyanyelvemnek tekintem. Ezt a két nyelvet ötvözöm a zeneszerzői munkában és valósítom meg a saját hangszeremmel, vagyis ,,furulyán gitározom”.
– Mi lehet a közös Jimi Hendrix zenéjében és a magyar népzenében?
– Az, hogy mindkét esetben van egy erős gyökérzet. Ami Hendrixnek a blues volt, az nekünk a keleti örökségünk. Közös az energia és az erő is, amivel megszólal. A parasztzenészeknek is fontos volt, hogy a lehető leghangosabban szólaljon meg a hangszerük, azért, mert a fülünk jobbnak hallja, ami hangosabb. Ezért nekik is kihívást jelentett, hogy mitől szól jobban a tekerő, a hegedű vagy az ütőgardon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!