Makkai Béla feltárta a legnagyobb magyar temetőt: Ó-Romániát

„A regáti magyarok megtartásáért zajló titkos kormányzati segélyprogramot tekinthetjük úgy is, mint a darwinista létharc egyik kelet-európai epizódját” – írta a történész.

Makkai Béla Fotó: Bach Máté

A dualizmus korában, magyar történelmünk 1867 és 1918 közötti időszakában a föld nélküli vagy minimális tulajdonnal rendelkező parasztság és a mezőgazdasági cselédség, valamint a képzetlen (de az ipari munkásságban elsősorban segédmunkásként dolgozó vagy éppen a vasúti és árvízvédelmi építkezéseken földet talicskázó, kubikusként szolgáló) réteg egy része távozott a történelmi Magyar Királyság területéről. Sokan közülük az akkori, a mainál jóval kisebb méretű román állam területére. Bukaresttől Jászvásáron keresztül Constantáig számos helyen léteztek magyar közösségek, amelyek – a magyar állam anyagi támogatásával és szervezésében – oktatási intézményeket, egyházközségeket, egyesületeket szerveztek és sajtótermékeket adtak ki. Ó-Romániában a XIX–XX. század fordulóján a magyar munkások olcsó és meg nem becsült munkaerőnek számítottak. A magyar lányok és asszonyok a legtöbb esetben háztartási cselédként, de nagyon gyakran prostituáltként voltak kénytelenek dolgozni. Innen ered a környező népek nyelveiben a „hungara”, „vengerka” vagy „mađarica”, azaz „magyar nő” jelentésű szavak pejoratív értelme.

A korabeli magyar kormány – elsősorban a miniszterelnökség – sokat tett azért, szó szerint megküzdve értük, hogy a Romániába a jobb élet reményében kivándorolt és a magyarországi kilátástalan anyagi helyzetük elől elmenekült magyarok megőrizzék identitásukat, s ne olvadjanak be a román környezetbe.

Mégpedig – Reményik Sándor szavaival – a „templom s iskola” által. Azért, hogy az 1918 előtti ó-romániai magyar közösségek megőrizzék magyarságukat, a római katolikus egyház és a református felekezet nagyon komoly állami támogatásban részesült. Cserében a romániai magyar diaszpóra körében a lelkipásztori szolgálat mellett kiadványokkal, hitbuzgalmi és karitatív tevékenységgel, valamint egyesületek szervezésével kellett (volna) a magyar identitást erősíteni vagy legalább életben tartani.

Makkai Béla könyve kijózanító olvasmány Forrás: MKI

Ezeknek a magyar állam által támogatott romániai egyházi, oktatási, kulturális és gazdasági törekvéseknek a hátterét tárta föl legújabb könyvében Makkai Béla történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, aki a magyar nemzetpolitika XIX–XX. századi múltjának ismert kutatója, több monográfia és tanulmánykötet szerzője, valamint közéleti kérdésekben is megnyilvánuló, polgári értékrendet valló publicista. A Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában címmel, a Magyarságkutató Intézet Kiadványai sorozat huszonharmadik darabjaként megjelent, több mint négyszázötven oldalas könyvében több ezer korabeli levéltári dokumentumból és sajtóanyagból idéz (a teljes kiadvány az intézet honlapjáról ingyen letölthető).

A könyvnek két nagyon fontos tanulsága van. Az egyik, hogy a társadalmi kiszolgáltatottság és a szociális nyomor elől sokezres számban távoztak magyarok Romániába, egy részük ott is maradt, s – elsősorban gazdasági érdekből – beolvadt a románságba. A másik pedig az, hogy a dualizmus kora végének magyar kormányzata a sajtót, az oktatási és szociális intézményrendszert, valamint az egyházakat is „bevetve” küzdött meg minden egyes ó-romániai magyarért, akik borzasztó körülmények között éltek, s végső soron két választásuk maradt: vagy visszatérni Magyarországra, vagy beolvadni a románságba. A magyar állam érdeke természetesen az előbbi volt.

Makkai Béla könyve tudományos és nemzetpolitikai szempontból is hasznosítható eredményeit a következő szavakkal foglalta össze.

„A regáti magyarok megtartásáért zajló titkos kormányzati segélyprogramot tekinthetjük úgy is, mint a darwinista létharc egyik kelet-európai epizódját, s ebben az összefüggésben érvényes a neves demográfus megállapítása, miszerint a két dunai fejedelemség, s az 1859-es egyesülésükkel megszülető Románia »a magyarság évszázados nagy temetője« volt.

Ez esetben a magyar történettudomány nem térhet ki az elől, hogy összehasonlító vizsgálatok egész sorát végezze el annak megállapítására, hogy regionális viszonylatban milyen hatékonysággal működött a dualizmus kori magyarság önvédelmi mechanizmusa. […] S mennyivel célravezetőbb lenne, ha egy ilyen széles körű kutatást a szomszéd népek tudományosságával karöltve végeznénk el, s jutnánk szélesebb összefüggésekben olyan dialektikus felismerésekre, hogy saját kulturális örökségét ápolva melyik náció milyen sikerrel szerzett érvényt saját politikai érdekeinek; s ugyanakkor mennyire volt megengedő, elfogadó más népek hasonló törekvéseivel szemben.”

Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2021.