Miért könnyeznek az emberek Csíksomlyón?

Rendszeres búcsújáróként fájdalmasan érint, hogy immár második esztendeje nincs lehetőségem hálát adni a csíksomlyói nyeregben. Mikor még nem is hallottunk olyanról, hogy koronavírus-járvány, azt terveztem, hogy a következő alkalommal, Balázs Józsefhez, a gyergyóalfalvi zarándokok vezetőjéhez csatlakozva, a legrégebbi keresztaljával, gyalog teszem meg a kétnapos utat Gyergyóalfalutól Csíksomlyóig. Erre azonban még nem kerülhetett sor, így személyes beszámolóm remélhetőleg jövőre lesz, idén pedig Balázs József gondolataival idézem fel a búcsújárás lelkiségét.

Résztvevõ a csíksomlyói búcsú szentmiséjének helyszínén. Fotó: Veres Nándor Forrás: MTI/Veres Nándor

A harmincas éveiben, mikor még egyedül zarándokolt az általa készített kereszt formájú bottal, Csíkdánfalvába érve, a templom mellett elhaladva, arra lett figyelmes, hogy meghúzzák a harangokat. Mivel estére járt az idő, először arra gondolt, talán elsőt harangoznak a misére, ám amikor elérte Csíkmadarast, ott is elkezdtek harangozni, és egészen Csíkcsicsóig, ahol csak harang volt, mindenütt húzták.

„Az én keresztemnek”

– szögezte le áhítattal, majd tovább mondta a történetet, amely egy csíkcsicsói korlátnál folytatódott. Ennek nekidőlve este kilenckor azon gondolkodott, hogyan fogja az aszfaltos úttól és a rossz cipő miatt fájó lábakkal megtenni a maradék két kilométert a szállásáig; még inkább, hogyan tud majd tovább menni másnap. Ahogy így tűnödött, leszólította egy asszony, s legott meg is invitálta, hogy aludjon náluk. Lefekvés előtt vendéglátója útilapulevelet nyomott a megfáradt ember sajgó talpára, s láss csodát, másnapra kutya baja sem volt.

Zarándokok érkeznek a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregbe 2021. május 22-én.
Fotó: MTI/Veres Nándor

A napba nézés misztériuma

Csodák minden úton történnek; a sárba esett fülbevalót például, miután száz ember áttaposott rajta, a menet végén csak úgy felemeli a férj, és megállapítja, hogy a feleségéé, aki a menet elején gyalogol. Számomra a legdöbbenetesebb történet mégis az volt, mikor Karcfalván a nagyjából kétszázötven zarándok leült a domboldalra egy közös kép erejéig, és a második sorban guggoló Balázs Józsefet hirtelen hátba vágta egy a dombtetőről megindult két öklömnyi kő. A helyiek szerint előfordult már, hogy egy tehenet ért ilyen találat, ami azon nyomban ki is múlt. A keresztalja vezetőjének egy vörös folton kívül semmi baja nem esett; a követ azóta is a műtermében őrzi. Jelnek tekintette az esetet, amely saját szavaival élve azt üzente:

„Az életünk Mária – ilyenkor Istent Máriaként emlegetjük – kezében van teljes mértékben; ha itt zarándokolsz, ne félj semmitől, mert vigyáz rád!”

A nyeregben megtartott misén több százezer magyar szív együtt dobban, de aznap éjjel a kegytemplomban olyan kép fogadja a betérőt, amely Balázs József számára a legfelemelőbb élmény minden évben. A padok tele vannak emberekkel, akik alszanak, imádkoznak, halkan énekelnek. A mellékoltárok lépcsőin ülnek, fekszenek a moldvai csángók és mindenki, aki ott jár, félve lépked, nehogy megzavarja őket. „Ezek azok a szeretetélmények, amelyeket nem tapasztalsz meg sehol máshol. Ezt a vasárnapi hajnalt nem adnám oda semmiért” – mondja, a végére hagyva a csángók hajnali napba nézésének ősi szokását, melyben Balázs József szerint a legszebb, hogy amíg felérnek a Jézus-hágójára, ugyan végig románul imádkoznak, de amint meglátják a felkelő napot magyarul kezdenek énekelni.