Ki ne ismerné a magyar faluképet máig meghatározó „Kádár-kockák” egyenablakaira betonvasból hegesztett napsugaras ablakrácsokat? Az állami építkezésekről „szerzett” vízvezetékcső vázra szerelt hullámpalás teraszfedéseket, a homlokzatot díszítő háromszögeket és tükörcsempéket, a lemezhulladékból összetákolt kerítéseket? A hiányból fakadó buherálás szegényszagú kreálmányait. Vagy a nyolcvanas-kilencvenes évek építészeti stílusburjánzásait? Amikor a „legvidámabb barakk” osztályharcban edzett helytartói sem sütötték már minden szépítő törekvésre a bélyeget, hogy „dekadens kispolgári urizálás”. Csakhogy a kiölt jó ízlés, arányérzék és hozzáértés hiányában az eredmény valami esztétikailag végtelenül kellemetlen neokatyvasz lett. Öntött műgyanta oroszlánszobrok és bábos erkélykorlátok próbálták ellensúlyozni a szocialista típusterv lélek nélküli sivárságát. Vagy más helyen a félreértve alkalmazott neobarokk, neoreneszánsz építészeti motívumok teremtettek a műanyag nyílászárókkal diszharmonikus összképet. Ilyen épületek láttán ugyanaz a gyomortájéki érzésünk támadt, mint amikor megfigyelhettük a kilencvenes évek lila öltönyös vállalkozóit kivillanó fehér teniszzokniban, makkocskás mokaszinban, és nevettünk rajtuk, mert kizárólag ők, az olajszőkítés és borhamisítás királyai nem tudták, hogy meztelenek.
A magyarok kedvenc dokumentumfilmje visszaköltözik a moziba
A Lurdy mozi mától újra műsorra tűzte az vízilabdázók sikereit bemutató dokumentumfilmet, A nemzet aranyait, melynek csapata már a tévésorozaton dolgozik a Nemzeti Filmintézet támogatásával.