A politikai kriminek az egyetemes filmtörténetben igencsak nagy hagyománya van. Mindjárt eszébe is jut a moziba járó embernek Alan J. Pakula 1976-os filmje, Az elnök emberei. Emlékeznek, kik voltak a főszereplők? Robert Redford és Dustin Hoffman. Az ugye fel sem merült annak idején, hogy fenyegessék őket, mert főszerepet vállaltak egy olyan politikai krimiben, amely az amerikai elnök lemondásához vezető igencsak kellemetlen ügyről szólt, a Watergate-botrányról. Annak idején izgalmas film volt az is, hogy miért kellett lemondania Nixonnak a hatalomról, ahogy most
Keith English is egy olyan alkotással lepte meg a magyar közönséget, amelyről még sokáig fognak beszélni.
Méghozzá azért, mert egy igencsak elgondolkodtató mozi született egy olyan filmműfajban, amely a fiatalok számára is élvezhető. Ha Az elnök embereivel hasonlítjuk össze Keith English filmjét, akkor egészen zavarba ejtő az, hogy 1976-ban azért kellett távoznia a világ egyik leghatalmasabb vezetői pozíciójából Nixonnak, mert lehallgatták az ellenzéket. 2006-ban viszont még akkor se mondott le hazánk akkori miniszterelnöke, amikor egy olyan hangfelvétel látott napvilágot, amelyben a saját hangján vallja be, hogy becsapta a népet, hogy hazudott. Miközben a néző drukkol a Bánovits Vivianne és Mózes András által igazán hitelesen alakított fiatal hősöknek, hogy igazukért ki tudjanak állni, hogy ne törje meg az erkölcstelen hatalmi manipuláció az igazságba vetett hitüket, aközben azon veszi észre magát, hogy egy egészen nagy horderejű történetbe csöppent. Az Elkxrtuk esetében ugyanis nemcsak arról van szó, hogy ki kell deríteni a rejtélyt: ki szivárogtatta ki azt a beszédet, amely normális esetben egy kormány bukásához vezetett volna, hanem arról is szó van, hogy meg kell értenie a nézőnek azt a még bonyolultabb történetet, miért maradhatott ilyen mértékű morális csőd után mégis hatalmon a Gyurcsány-kormány.
Josep M. Civit operatőr igazi akciófilmhez illő kameramozgások révén mutatja be az utcán zajló tüntetéseket, és a szívet facsaró rendőri terrort, amelynek kettős célja volt. Egyrészt a tüntetőket kellett az utcáról elzavarni, másrészt olyan mértékben megfélemlíteni a magyar népet, hogy jó időre elmenjen a kedve attól, hogy véleményének utcai tüntetés révén adjon hangot. A film azért is pörgős és izgalmas, mert párhuzamos montázs révén halad egymás mellett két szál. Az egyik szálban kiderül a politikai hazugság és ez utcai zavargásokhoz vezet, melyeket brutálisan lever a rendőrség, a másik szálban egy fiatal szerelmespár – egy újságíró fiú és egy marketinges lány – szembeszáll a hatalommal azért, hogy kiderüljön az igazság. Bendi Balázs forgatókönyvírót dicséri, hogy nem ítélkezik szereplői felett, ezt a nézőkre bízza. A történet hőseinek viszont tényleg egy egészen izgalmas rejtélyt kell megfejteniük.
Mégpedig azt, milyen politikai marketingfogással terelte el a Gyurcsány-kabinet a világrengetően botrányos hangfelvétel nyilvánosságra hozásáról az emberek figyelmét.
A Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek által jegyzett alkotás egyik legnagyobb érdeme, hogy tényleg megérti a néző, milyen mesterterv alapján volt képes hatalomban maradni Gyurcsány. A filmnek egyébként van még egy főszereplője, Dobrev Klára, akit Gubás Gabi alakít úgy, hogy még a mozgásában is sikerült megidéznie a baloldali politikusnőt. Ő beszél arról a filmben, hogy lesznek járulékos veszteségek.
A film megnézése után, az őszi utcán sétálva ott motoszkál még az ember fejében ez a két szó, és azon gondolkodik, milyen összefüggésben hallotta ezt korábban. Ám elég csak ránézni a naptárra. 1956 novemberében is voltak járulékos veszteségek.
