A Lónyay–Hatvany-villában nyílt meg az Aranybástya étterem és kávéház, amelyet gyalog legegyszerűbben a Clark Ádám tértől a Király lépcsőn felsétálva közelíthetünk meg. Az épület bejárásán Keresztes Gábor, az étterem vezetője elmondta, hogy a létesítmény története egészen a török korig nyúlik vissza: a hódoltság alatt a villa helyén egy sokszög alakú török védmű, az Aranybástya állt, mely 1686-ban, a vár visszafoglalásakor nagyrészt megsemmisült, ám maradványait még most is megtaláljuk az Aranybástya rendezvényteremben, amely modern műszaki berendezésekkel bír és alkalmas egyebek mellett színházi előadások, koncertek, kerekasztal-beszélgetések megtartására.
A XIX. század második felében a romok helyére Lónyay Menyhért, az Andrássy-kormány pénzügyminiszterének, későbbi miniszterelnökének megbízására Ybl Miklós tervezett 1870 és 1872 között egy, a mai formájában is elhíresült klasszicista elemekkel tűzdelt neoreneszánsz épületet, melynek teraszáról lélegzetelállító örökpanoráma tárul elénk.

A budai Vár keleti lépcsőjén található villa 1915-ben báró Hatvany Ferenc festőművész és műgyűjtő (Hatvany Lajos író öccse) birtokába került, aki az 1920-as évek elejére az ekkor már világhírűnek számító, mintegy nyolcszáz műtárgyból álló műkincsgyűjteményét is beköltöztette az épületbe. A gyűjtemény leghíresebb darabjai között Cézanne, Courbet, Degas, Delacroix, Goya, El Greco, Picasso, Pissarro, Manet, Monet, Renoir, Sisley és Valloton alkotásait találhattuk meg.
A villa egy csapásra pezsgő kulturális szalonná és a budapesti élet megkerülhetetlen polgári találkozóhelyévé vált. Az épületet a második világháború során 1944-ben súlyos bombatalálat érte, ezért 1946-ban az állam kezdeményezésére lebontották, helyére játszótér épült. Rekonstrukciója 2000-ben kezdődött a kalandos múltú épület emlékének méltó visszaállításaként. Ybl eredeti terveit megtartva, a külső korhű megjelenésért Kerényi József építészmérnök, míg a belső enteriőrért a japán Tadao Ando és az angol Ilse Crawford tervezők feleltek. Keresztes Gábor megjegyezte, hogy a galériának kialakított térben hamarosan Hatvany Ferenc festményeit állítják ki.