„A hírhedt Michel Houellebecq új regényének megjelenése nemzeti esemény” – írta a France24 hírügynökség. Irigykedve olvasom ezt a címet, hiszen nekünk, magyaroknak nincs hasonló nemzeti eseményben részünk. Kezdjük azzal, hogy még a legalpáribb, magyar nyelvű erotikus regények sem jelennek meg 300 ezres példányszámban. Márpedig ennyivel kezdett Houellebecq Anéantir (Megsemmisíteni) című regényének első kiadása. Tudom, hogy nagyobb nemzet, nagyobb piac, de visszatérve az eredeti gondolathoz:
ismerünk egyetlen magyar prózaírót, akinek új regényét egy egész nemzet várja, vagy legalább számon tartja? Nemigen.
Remek íróink vannak, de egy sincs, aki olyan regényt írt volna vagy írna, amely potenciálisan minden magyarnak felkelthetné az érdeklődését, és tágabb perspektívában vizsgálná a magyar létállapotot, a mindennapi anyagi és lelki gondokat, benne az országot és a politikát (a sajátosan magyar aktuálpolitikai máz nélkül). A liberális írók általában befelé fordulnak, pszichoanalitikus regényeket írnak, a konzervatívok családregényekbe és történelmi témákba temetkeznek – a jelenünkről senki sem ír olyan körültekintéssel (a világ folyamatainak ábrázolásával, jófajta lelki élveboncolással), mint Houellebecq. Érdemes volna utánajárni, hogy miért. Lehet, az is közrejátszik, hogy a francia író agrármérnöknek készült, dolgozott is a területén, s onnan vándorolt át az irodalomba, így nem hatottak rá károsan a bölcsészettudományi okoskodások.
Tehát a magyar olvasónak, hogyha az európai ember lelkiállapotának változására, az európai alkat eltorzulásának okaira kíváncsi, Houellebecqet kell olvasnia.
2015-ben a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni iszlamista merénylet napján (január 7-én) jelent meg a Behódolás című regénye, amelyben egy iszlám párt nyeri meg a francia választásokat, az ország lassan iszlamizálódik, az értékek nélküli értelmiség pedig elfogadja az új narratívát. Ehhez a dátumhoz kötődik új regényének a megjelenése is, hiszen az Anéantir napra pontosan a merénylet évfordulóján került a boltokba (ráadásul a regény témája némileg kapcsolódik a Behódoláshoz, ebben is egy jövendő francia elnökválasztásról van szó).
Az új regény cselekményéről sok mindent nem árultak el a francia kritikák; a magyar kiadásban majd úgyis elmerülhetünk a részletekben. Dióhéjban a 2027-es francia választásokról szól, egy képzeletbeli elnöki kampány idején játszódik, amelyben feltűnik egy Macron-szerű leköszönő elnök és egyéb valódi politikusok, mint például Éric Zemmour, az elnökjelöltté avanzsált véleményvezér.
Franciaország válságban van, rengeteg a munkanélküli, és egyre több a szegény, ráadásul a kampányt felforgatja a kiberterrorizmus.
A Flammarion kiadó honlapján közzétett pár nyilvános oldalon két DGSI (kémelhárítás) kódfejtőt ismerhetünk meg, akik azzal szembesülnek, hogy olyan kódolt üzenetek kezdtek feltűnni a világhálón, amelyek nagyon kifinomultak, és gondot okoz a megfejtésük.
A beszámolók szerint Marine Le Pen feltűnik a regényben, éppen lemondott a Nemzeti Front vezetéséről, Éric Zemmour pedig a ringben maradt. Fiktív néven Bruno La Marie jelenlegi pénzügyminiszter (különben az író egyik barátja) is szerepel a könyvben, az ő személye ihlette Bruno Juge karakterét. A főszereplő Paul, a pénzügyminiszter főtanácsadója Párizs tizenkettedik kerületében lakik feleségével, Prudence-szal, nincsen gyermekük, és hosszú ideje már valójában csak lakótársakként élnek együtt. Ám Paul édesapja agyvérzést kap, ami sok mindent megváltoztat.
A regény azért is pikáns, mert az író Emmanuel Macrontól kapta meg a Becsületrend francia kitüntetést. A könyv – jellegzetesen francia témája ellenére – számot tarthat a magyar olvasók érdeklődésére, mert az író prózájában a felszíni események mögött egészen mélylélektani, metafizikus következtetésekre jut. Általában olyan karaktereket választ, akik a végsőkig elveszettek, képtelenek lépést tartani a modern világgal, és egyre jobban elszakadnak a realitástól.
Az emberi állapot, a transzhumanizmus, a férfiasság válsága, az iszlám térhódítás, a szexturizmus, a radikális individualizmus, a szabadpiaci rablógazdálkodás visszatérő témája az író regényeinek, Szerotonin című legutóbbi regényében is a globalizációt és az EU-t kritizálta.
Számomra még rokonszenvesebbé teszi az alakját, hogy már a járvány első hullámában cinikusan állt hozzá az emberiség megjavulását beharangozó, reménykeltő jóslatokhoz. Legyintett arra a feltételezésre, hogy az emberiség meg fog változni, hiszen a járvány világossá tette, hogy nem élhetünk ugyanúgy, mint eddig. „A lezárások után nem egy új világban fogunk felébredni. Ugyanolyan lesz, csak egy kicsit rosszabb” – nyilatkozta egy francia újságnak, azt is megjegyezve: szomorú és lehangoló, hogy a vírus még csak nem is szexuális úton terjed.
Megnyugtató érzés, hogy még vannak ilyen nagy hatású értelmiségiek a nyugati világban, akik nem vesztették el a józan paraszti eszüket.
