A keresztény magyar állam szülőfaluja

Több mint ezeresztendős múltra tekint vissza az a templom, amelyet Koppánnyal való végső ütközetének helyszínére építtetett Szent István király. Ilyen hosszú idő alatt sok minden megesik, főleg, ha a magyar történelemről van szó; egy évezred nemzetformáló erőinek lenyomatát őrzik a sólyi templom falai. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy „ha ez az épület mesélni tudna”. Ez esetben azonban tud: a negyed évszázados feltárási munkálatok során előkerült nyolcszáz éves freskó, reformáció korabeli festés és egymást ölelő két ember maradványai is. A sólyi templom történetét a helyi tiszteletes, Bikádi László Károly tolmácsolásában mesélte el.

– Egy legendát is kaptam a faluval együtt, amikor 1995-ben Sólyra kerültem – kezd bele Hajmáskér-Sóly lelkésze – aki egy időben kiverte a biztosítékot liberális körökben, amiért 

bátran bírálta a szószékről mind az illegális migrációt, mind pedig az LMBTQ-érzékenyítést 

–, én pedig örömmel nyugtázom, hogy nem akármilyen történetet fogok hallani. Mint mondja, már a szolgálat első éveiben létrehozták a Sólyi Templomért Alapítványt, majd 1997-ben felállították a világ legnagyobb fából készült kardját a helyszínen, hogy felhívják a figyelmet: itt található Koppány és István csatájának tárgyi emléke. Györffy György is megírja István király és műve című munkájában, hogy a döntő ütközet 997-ben Veszprém és Várpalota között, Sólynál lehetett; a templomot pedig először egy királyi adománylevél jelöli meg, amely 1009-ből való, és egyben a vármegyerendszer első írott említése is. Az eredeti okirat ugyan nem maradt ránk, de egy 1274-es másolat igen, mégpedig királyi pecséttel hitelesítve. 

Fotó:: Bikádi László Károly

1997-ben kezdődött meg a templom falba zárt titkainak napvilágra bontása; egy festő-restaurátor talált rá azokra a falfestés-maradványokra, amelyeket – mint később kiderült – 1724-ben készítettek. Azonban korántsem ezek voltak a legrégebbi minták, hiszen erősen töredékes formában ugyan, de az évezredes falak megőriztek egy II. András-korabeli freskórészletet is. És nemcsak a falak, de az aljzat is tartogatott meglepetéseket. Feltártak húsz gyermeksírt, és innen került elő a sólyi Rómeó és Júlia néven elhíresült, egymást ölelő két ember maradványa is, amelyről aztán az antropológiai vizsgálatok megdöbbentően más eredményre jutottak, mint a köznyelv által alkotott história. Azonban ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorba, milyen felfedezéseket hoztak a feltárások! 

– Az ásatások kimutatták, hogy a hely, ahova a templom épült, egy mocsár közepén lévő sziget lehetett – fejti ki a lelkész, majd abba is beavat, hogy a falun áthalad a régi római hadiút, és van egy római kori hídja is. Így aztán szinte magától értetődik, hogy ezen a felvonulásra alkalmasabb úton érkeztek a seregek Esztergom, Fehérvár felől Koppány ellen, aki Veszprém várát ostromolta. Később 

István király a csata helyszínén kápolnát emeltetett, amelyet – a katolikus időkből tudjuk – saját névadó védőszentjének, Szent István protomártírnak, a megkövezett vértanúnak szentelt fel. 

Rómeó és Júlia, avagy Hassan és Jusuf 

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárnak köszönhetően derült ki, hogy az épületet 1221-ben II. András a veszprémi püspöknek adományozta, hogy a meggyilkolt Gertrúd királyné lelki üdvéért, temetésének napján minden évben itt imádkozzanak, és a templom bevételéből a szerzeteseket vendégeljék meg. Valószínűleg ekkor nyerte el a templom a mai méretét és formáját, s került a falra a 2018-ban feltárt freskó is, amelyből egy nagypénteki töredék maradt fenn az északi falon, három kivehető alakkal; Jézus Krisztussal a kereszten, János apostollal és Szűz Máriával. Az elmúlt öt év régészeti feltárásai azt igazolják, hogy valamikor teljesen körbe lehetett festve a belső tér, amely – ha megmaradt volna – Bikádi László Károly szerint a veleméri templom díszítésével tenné egyenrangúvá. A freskók azonban nem maradhattak fenn, annál is inkább, mert a török dúlás korában előretolt helyőrségként, úgynevezett tarisznyavárként üzemelt a hely. 

Fotó: Bikádi László Károly

Ezekben az időkben gyökerezik a történet, amely a kétezres évek elején a sólyi Rómeó és Júlia legendájában forrott ki, mint később kiderült, tévesen. A 2008–2009-es feltárások során érdekes testhelyzetben, egymást ölelve bukkantak rá két emberi csontvázra, ezen tény romantizálásából keletkezett a sólyi szerelmespár tragédiájának víziója, azonban László Orsolya antropológus egészen más következtetésre jutott. 

– Kiderült, hogy Rómeó és Júlia inkább Ádám és Béla, de leginkább Hasszán és Juszuf 

– jegyzi meg a lelkész, utalva a genetikai vizsgálatok eredményeire, melyek szerint két meggyilkolt török férfiról van szó. Egyiküket lefejezték, a másik pedig megölését követően valószínűleg a társára esett, ez eredményezte a félreérthető testhelyzetet. A valóság legtöbbször profánabb, mint a képzelet szülte történet. 

 A dunántúli mennyezetkazetta kuriózum

A reformáció korához érünk, mikor is 1615-ben a falu teljes lakossága református hitre tér, így a templom is azzá válik. Mivel Sóly egykor ugyanolyan történelmi borvidéknek számított, mint Somló, a gyülekezete gazdagnak mondható, és megengedheti magának, hogy 1724-ben új bútorzatot rendeljen a templomba, mégpedig révkomáromi mesterektől, akik nemcsak a padokat, a kazettás mennyezetet és a karzatot, valamint a szószékkoronát készítik el, hanem a falfestéseket is. Ezeket az ornamentikus mintákat találták meg 1997-ben, restaurálásuk pedig 2018–2019-ben valósult meg. A lelkész szerint ez a felfedezés cáfolja a kialakult nézetet, miszerint a református templomok belső tere mindig csak fehér lehetett. 

Az ablakok körüli cirádás díszítések mellett bibliai idézeteket is megfigyelhetünk „A kegyesség hasznos” és „Férfinak haragja az Isten igazságát nem cselekszi” töredékek formájában. Szövegek – latin és magyar nyelven – olvashatók a kazettás mennyezeten is, amelyet az 1800-as évek végén megvásárolt az Iparművészeti Múzeum. Ezek egy része mára visszakerült eredeti helyére, a többi pedig jelenleg is az állandó kiállítás részét képezi. A Dunántúlon ritka látványosságnak számít a kazettás mennyezetű templom. Ahogy Bikádi László Károly mondja: – Erdélyben Dunát lehet vele rekeszteni, a Felső-Tisza-vidéken érdekesség, nálunk pedig kuriózum.

A szent és a profán találkozása

Az 1920-as évek elején templomtornyot építettek az épülethez, az alapozás azonban nem volt elég mély, így a torony dőlni kezdett, veszélyeztetve az Árpád-kori épületet is. Ezt speciális technológiával kellett megoldani; lyukakat fúrtak a templomtorony alá, és betoncölöpökkel rögzítették.

 A szent és a profán találkozásának csodálatos esete következett be ekkor, amely rávilágít arra is, milyen ereje van egy ilyen volumenű történelmi és szakrális emlékhelynek. 

A tiszteletes elmondása szerint a munkálatok éppen advent idején fejeződtek be, a munkások azonban nem siettek el, hanem a templomban időztek még egy jó darabig. Végül úgy távoztak, hogy három égő mécsest hagytak a küszöbön. Később azt mondták, a legnagyobb karácsonyi ajándékot jelentette számukra, hogy ezen a helyszínen dolgozhattak az ünnep előtt. 

Fotó: Bikái László Károly

A teljes rekonstrukción átesett sólyi református templom hivatalos átadását márciusra tervezik, azonban az ország legöregebb templomával rendelkező, mindössze negyven főt számláló gyülekezet a felújítás ideje alatt mindvégig tartott Istentiszteletet.

– Jutalmam, hogy tehettem – idézi a Szentírást Bikádi László Károly, amikor arról kérdezem végül, mit jelent számára, hogy huszonöt év munkájával ezerévnyi történelem emlékét sikerült feltámasztani és konzerválni az utókornak. 

– Nemzeti gondolkodóként, hazafiként azt érzem, nem kaphattam volna nagyobb ajándékot az Úristentől annál, hogy a keresztyén magyar állam szülőhelyét helyreállíthattam 

– mondja. Ebben az értelemben Sóly valóban a keresztény magyar állam szülőfaluja, s mint ilyen, a Kárpát-medencei magyarság egészének zarándokhelyévé kell válnia.

Borítókép: A sólyi templom (Fotó: Bikádi László Károly)